Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)

IV. A kommunista pozíciószerzés 1945-1947-ben - 5. Tömegszervezetek (szakszervezetek, a MADISZ és az MNDSZ)

hiszen ekkor a másik három elektor esetében a megosztás taktikájának sikeres alkalmazásával véghez tudták vinni azt, hogy a titkárválasztás számukra kedvező végkifejlettel záruljon.538 A kiskereskedők kapcsán pedig kijelentették: „Itt is meg fogjuk találni a módját, hogy áttörjük a szociáldemokrata párt bázisát. ”539 A szakszervezetekre háruló következő fontos feladat az országgyűlési választá­sok előkészítése, és a megfelelő színvonalú kampány végrehajtása volt. Ennek érdekében öttagú választási bizottságot hoztak létre, melynek vezetői július folya­mán végigjárták a vármegye összes üzemeit, ahol választási bizottságokat alakítot­tak, illetve a vármegyei akcióprogramokon kívül helyi terveket is kidolgoztak.540 Az 1947-es esztendő eseményeit összegző vármegyei titkári jelentésben a szak- szervezetekkel kapcsolatban Soós Sándor megállapította, hogy az előző évhez képest ezen a téren is jelentős előrelépés következett be. Mindezt számokkal is alátámasztották, ami azt jelentette, hogy a szakmai szervezetek 115-ről 127-re, míg a FÉKOSZ (Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége) szervezetek száma 29-ről 49-re emelkedett. Ráadásul a szakmai szervezetek és a kommunista párt közötti kapcsolatokat is megjavították azzal, hogy vármegyei és városi vi­szonylatban is sikerült a szakszervezeti bizottságokat megalakítani. Különös fi­gyelmet fordítottak a megfelelő káderképzésre is, melynek érdekében számos sze­mináriumot indítottak, ezek azonban a látogatók alacsony száma miatt felemás eredménnyel zárultak.541 Az üzemi bizottságok tekintetében arról számoltak be, hogy a nyergesújfalui VISCOSA gyár szervezete kitűnő eredményeket ért el, hi­szen sikeresen véghez tudták vinni a szociáldemokrata többségű üzemi bizottság leváltását.542 Negatív példaként szolgáltak a bányász szakszervezetek, melyek a viszonylag magas létszám ellenére képtelenek voltak arra, hogy kiugró eredmé­nyeket érjenek el.543 Az UFOSZ (Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetsége) tekintetében viszont elégedetten számoltak be arról, hogy a szervezet tagjainak a száma 1750 főre duzzadt. Fontos adatként jelenik meg az, hogy a vár­megye 51 községében lévő helyi szervezet vezetősége immár többségében a kom­munista párt tagjai közé volt sorolható. A fentiekben már említett 49 FÉKOSZ szervezetet szintén hasznosnak tartották, elsősorban azért, mert a vezetőségének 65%-a szintén a kommunista párt tagjainak számát gyarapította.544 5,8 MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 20. ő. e. Az MKP Komárom-Esztergom Vármegyei Bizottsága titkárának jelentései a politikai helyzetről, pártközi viszonyról, a pártmunkáról, a tömegszervezetek helyzetéről és az általános politikai hangulatról, 46. o.; 117. o. 539 Uo. 542 Uo. 117. o. 543 Uo. 116. o. 544 Uo. 117.0. 128

Next

/
Thumbnails
Contents