Wencz Balázs: A Magyar Kommunista Párt Komárom-Esztergom vármegyei politikája 1945-1948 között (Esztergom, 2016)
IV. A kommunista pozíciószerzés 1945-1947-ben - 3. A nemzetiségi kérdés
sárisápi párttitkár azt javasolta, hogy a közigazgatás megtisztítása érdekében tartsanak demonstratív gyűléseket - elsősorban bányászok részvételével.425 A párt képviselői mellett a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitánysága is foglalkozott a kérdéssel, méghozzá a féléves összefoglaló jelentések keretében. Az 1946-os év márciusa első két hetének történéseit tárgyaló rész abba enged bepillantást, hogy ebben az időszakban a jobboldali köztisztviselők körében feltűnő érdeklődés mutatkozott meg a munkáspártok irányába, amit a jelentéstévő elsősorban a B-lista elkerülésének és a meglévő pozíciók biztosításának a számlájára írt.426 A kommunista párttagságra vonatkozó adatok vizsgálatából azonban arra következtethetünk, hogyha voltak is a közalkalmazottak részéről puhatolózások a Magyar Kommunista Párt irányába, ez csakis 1946 júliusára vezethetett eredményre427, melyet a következő táblázat is igazol.428 23. táblázat. A párttagok járások szerinti megoszlása március, május és július hónapokban Járások/városok nevei 1946. március 1946. május 1946. július Esztergomi járás 5 500 4 142 4 703 Esztergom város n. a. 570 644 Gesztesi járás 3 500 2 464 2 946 Komárom város n. a. 652 664 Tatai járás 8 000 9 031 9 563 Összesen 17 000 16 859 18 520 A Szabad Esztergom Vármegyei Híradó 1946. május 5-i száma - tehát a másnapi pártközi értekezleten született megállapodást megelőzően - már arról tudósította az olvasóit, hogy az április utolsó hetében megkezdődött В-listázást a Komá- rom-Esztergom vármegyébe kiküldött miniszteri biztos „nagy körültekintéssel” végezte.429 Ennek eredményeképpen a „ Nemzeti Bizottságok úgy a városi, mint a megyei és járási tisztviselők ügyében már megtették javaslataikat. Az összegyűlt anyag feldolgozása május 6-ára befejeződik s akkor a megfelelő javaslatokkal 425 MNL KEML XXXV. ffcs. 23. f. 4. ő. e. Az MKP Komárom-Esztergom Vármegyei Bizottsága választmányi üléseinek jegyzőkönyvei, 4. o. 426 ÁBTL 1.1. A Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának iratai, 4. d. 12. o. 427 Ebben a hónapban a tagságot 701 fő értelmiségi is szaporította, ez a szám azonban 1946 szeptemberére 539 főre apadt. 428 PSZL 274. f. 16. áll. 43. ő. e. Szervezet-, tag- és káderstatisztikai kimutatások, 11. o.; PSZL 274. f. 16. áll. 44. ő. e. Szervezet-, tag- és káderstatisztikai kimutatások, 62. o. 429 Szabad Esztergom Vármegyei Híradó. 1946. május 5. 110