Ortutay András: Komárom megyei helytörténeti olvasókönyv (Tatabánya, 1988)

A XIX. SZÁZADTÓL A KIEGYEZÉSIG

Kazinczy Ferenc leírása Tatáról és Esztergomról (1831) Szeredán (Ápril. 13.) Fazekas Vincze Ur, most Spirituális, ezelőtt Directora a Soproni háznak, az Apát parancsolatjából velem jött, s dél után Tatára értünk, meglátni a Piaristák Rectorál Fájsz József Urat, és az Ujhelyből ismert Prof. Nequaslilt, s a Gróf Eszterházy már 1803-ban látott kertjét. Ámbár sietek a kertbe, felejtem vágyamat a tiszteletre olly méltó Rector társaságában. S itt egy heves szenvedelmem vala kielégítve: a még eddig nem látott rézmetszetek végig forgatásában. A kisded vár, azolta, hogy itt jártam, némelly igazításokat véve, s igen elmés rajz szerint s a régi kor ízlésében. De azt megtekinteni tiltá az estvére hajlott idő. Közel ehhez, a malom szomszédjában szemembe tűnt az olasz nyárfák hihetetlen vastagsága, s a fa derekát kétszeri ölelésem sem tudta keresztül fogni. Nem hinném ezt, ha magam nem láttam és nem értem volna. S illy buja növésű minden a kertben is. Platánokat sem láttam sehol vastagabbakat. Itt lévén huszonnyolc év előtt, neheztelek a kertészre, ki annyira elborította volt bokrokkal és fákkal a kertet, hogy abban alig talált gyepet a szem, hol meg nyughassék. Azolta a régibb csalitokat ki hányták, és most már e panasznak nincs helye. Gyönyörű magány, s szép kinézései vannak a Vértes hegyeire és a pincze-házakra, mellyek olt sűrűn egymáshoz, egy kis gazdag falut gyaníttatnak. A kert ékességét kivált gazdag vizipartjai adják. Eléggé széles és tiszta taván százanként úszkálnak hattyúk. Esztergomban ebédkor érénk. Utunk a Szent-Anna Rotondája mellett menvén el, mellyet a Cardinális Primás a templomokban gazdag városnak ezen távol fekvő végében most állít, kiszállánk szekerünkből. Oh ha annak lámpát nem adnának, oh ha tornyocskákat nem! mondám, mikor itt a gőzhajón mentem el, oh ha most midőn azt már