Ortutay András: Komárom megyei helytörténeti olvasókönyv (Tatabánya, 1988)
A XIX. SZÁZADTÓL A KIEGYEZÉSIG
csere melletl ez is egyik főokául szolgált arra, hogy eltol lógva a helyett, hogy gazdaságában előre ment volna, mindig hátrafelé ment. Érintem, hogy főkép téli időben épen semmi kereset nem volt a helységben, de hát volt-e nyáron? Előbb azt említem meg, miből kapott apám (s az ottani gazdák akármelyiké) néhány forintot: ezekből: ha eladott két-három kocsi burgonyái, egy kocsira 8 zsákkal számítván: legfölebb 6 zsák vagyis 9 pozsonyi mérő gabonái: ha ennyil eladott, azt tavaszkor s nyáron többnyire meg kelleti sínylenünk: ha a rédei erdőn télen ölfát vághatott ágáért, s az ág közt egy vastagabb darabol is haza csempészhetett, mit aztán vagy egészen vitt valamely kerékgyártó számára Komáromba, vagyha erre nem lévén alkalmas, összevágta oltanak, s ha egy ölel fel bírt állítani, ebből került négy csille, vagy kocsifa: ennek piaca Győrváros levén, hol egy csille fáért akkor időben kapott 4-5 váltóforintot: oda bevinni és hazajönni két nap igás munkába kerüli, nem is számítva a takarmányt és költségei: továbbá még abból kaptt néhány forintot, ha az ölfavágásnál egy kocsira való bókonyt (kis hajók, csónakok oldalbordájául szolgáló fa) a komáromi hajósok számára vihetett: végre mikor már semmiképen nem tudott pár forintot előteremteni, valamelyik szomszéd helység erdejébe ment éjjel, s lopott valami fiatal fát a komáromi vagy győri mesteremberek állal felhasználandól. Ezek voltak a jövedelemforrások, de ezek is gyakran teljesen ki voltak száradva, úgy, hogy belőlük meríteni mit sem lehetett. A mi már magát a keresetei, vagyis tulajdonképpeni kereskedést illeti, tudniillik azt, hogy kezében levő néhány forintot nyerhetett csupán s egyedül ebből állott: elment a borzavári erdőbe, s vett egy kocsi talpat (keréktalpat), mit vagy Komáromba, vagy Győrbe vitt eladni, s nyert rajta, hajói ment, 4-5 váltó forintot. Táncsics Mihály: Életpályám Bp. 1978. 5-10.1.