Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - K. Horváth Zsolt: Társadalmi kirekesztés és a "saját idő"
98 Mentalitástörténet K. Horváth Zsolt szersmind elnyomott, ám újból és újból talpra álló, helyét újrafogalmazó ember karakterét jeleníti meg hangsúlyosan.50 Voltaképpen két, eltérő egyént bontakoztathatnánk ki a történetekből, ha nem vennénk figyelembe a két dokumentumforrás gyökeresen különböző időstruktúráját. A két szuverén forrásból tehát nem két szubjektumot (re)konstru- álhatunk, hanem a szubjektum két időbeli szemléletét érhetjük tetten: a levéltári dokumentumok elesett, jogosulatlanul megalázott, kirekesztett emberét, valamint az orális történet mindig megújuló, kreatív apáját, aki be van ágyazva a beszélő személyének iljúkori élményvilágába,51 mely minden akkor megélt eseményt emocionális alapon historizál: így válik önmaga is - Paul Ricoeurrel szólva - a kimondás játéka révén részévé a kimondott valóságnak.52 Az interjúból kibontakozó történet voltaképpen a Markovics Szilárdról szóló - a lánya által megrajzolt — személyes történet másik oldala: tanulmányom második fejezetének mikrotörténetét így alakítja, így formálja „személyes történelemmé” az emlékezés aurája. A fentiek fényében - úgy gondolom - alig is lenne értelme felvetni azt, hogy melyik áll közelebb a múlt „valóságához”: ítéleteinkben egyszerűsödik a történelem. Források MÓL, XIX-F-6-yy = Kohó- és Gépipari Minisztérium, Kossá István miniszter iratai MOL, XXIX-F-51 = Iparművek Képviselete Állami Rt MÓL, XXIX-F-163-a = Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat, Általános iratok MÓL, XXIX-G-16-a = Magyar Országos Gépkocsi Üzemi Rt., Általános iratok MÓL, XXIX-L-l-q = Magyar Nemzeti Bank, Hitelügyi Osztály MÓL, XXIX-L-2-m = Pénzintézeti Központ, Deviza főosztály - felszámolási csoport A munkafegyelem megszilárdítása. (Végrehajtási utasítás a 190/9/1951. N.T.sz. határozathoz.) In Nehézipari Közlöny. A Kohó- és Gépipari és a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium hivatalos lapja. I. évfolyam 4. szám: 31-33. (1951. június 14.) A Vilmos császár út 62. sz. ház lakóinak köszönetnyilvánítása. (1946. február, magándokumentáció.) 30 Például: ,ylz apu egy nagyon jó eszű, reális pasas volt.” Vagy: „... abszolút jó fej volt az apu...” Markovics Eva-interjú. 51 A mindennapi emlékezés szociálantropológiájához lásd Magyari N. L. 1992. 52 Ricoeur, 1981: 294.