Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - K. Horváth Zsolt: Társadalmi kirekesztés és a "saját idő"
Társadalmi kirekesztés és a „saját idő: 95 vett - hatalom nélküli, atomizált emberek36 is kezdeményezhetnek, befolyásolhatnak és működésbe lendíthetnek egy „miniszteri és pártgépezetet”. A hatalom szemszögéből ugyanakkor azt érdemes szemügyre venni, hogy az államgépezet hogyan „működtette” a felügyelet rendszerét: esetünkből azt a megállapítást vonhatjuk le, hogy az ötvenes évek politikai konszenzusához viszonyítva „kedvezőtlen társadalmi előélettel” rendelkező emberek - s vajon kinek a múltjában ne akadhatott volna kivetni való elem, ha a rendszer határai ennyire szűkre szabottak voltak? - egymás felett gyakoroltak felügyeletet. Amikor a hétköznapok részévé válik a „bármikor rám kerülhet a sor” félelme, ügy könnyen belátható, hogy ezzel az atmoszférával „tartja sakkban” alattvalóit a hatalom, ilyeténképpen minden ember egy-egy fogaskerék a gépezetben. Az ilyen jellegű marginalizálási mechanizmusokban tehát nem elsősorban a makró- hatalmi szféra osztja ki a szociális szerepeket (kirekesztő-kirekesztett), hanem a közösségben lévő feszültségek, viszályok, konfliktusok hozzák azt felszínre. Ekképpen az esetet hangsúlyozottan társadalmi, s nem politikai konfliktusként gondolhatjuk el. Ezzel egyszersmind azt is hangsúlyozni kívánom, hogy a hatalom és a felügyelet foucault-i koncepciója37 nyomán, azt nem feltétlenül egy intézménnyel, egy apparátussal kell minden esetben azonosítanunk, hanem inkább a hatalom gyakorlásának egyik eszközeként, aspektusaként gondolhatjuk el, egy technológia gyanánt. Hannah Arendt elszigeteltség-definíciója38 kapcsán megjegyezhetjük, hogy atomizált emberek levelek formájában ugyan artikulálni tudják szándékaikat, ám a - hirschmanni értelemben vett - tiltakozás [voice]39 önmagában kevés: az érdekérvényesítéshez szükséges kapcsolati háló elemei már nincsenek meg, a közösségi kohéziót „észrevétlenül” felszámolták. „A társadalmilag fontos kérdéseknek a közösségen belüli hangos megvitatására... csak akkor nyílik lehetőség, ha létezik társadalmi nyilvánosság... Ellenkező esetben szűk közösségen belül sem lehet nyíltan beszélni, a szó helyét ekkor veszi át a suttogás. A nyilvános beszéd berekesztését nem a süket csönd követi tehát, hanem állandó, sokszor nehezen érthető... morajlás, melyet azok értenek leginkább akiknek azonos a kódrendszerük, akik közel állnak egymáshoz, és akik gyakran arról ismerik föl egymást, hogy meghallják a félhangos szavakat, folytatni tudják a félbeharapott mondatokat” - írja Rév István.40 36 Rév, I. 1996. 151-152. 37 Vö: Shiner, L. 1982.; Gyáni G. 1983.; Certeau, M. 1987a. 38 „Az elszigeteltség [atomisation] az a zsákutca, amelybe az emberek akkor szorulnak, amikor megsemmisül életüknek az a politikai szférája, ahol közös ügyeik érdekében együtt cselekszenek.” Arendt, H. 1992. 595. 39 Hirschmann, A. O. 1995. 38. 40 Rév I. 1987. 167.
