Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)

Személyes történelem és csoportmentalitás - Sasfi Csaba: Négy dunántúli nemesifjú kiművelése a reformkorban

40 Mentalitástörténet Sasfi Csaba mint megyei hivatalnok sokban ennek köszönhette, ezért nagy jelentőséget tu­lajdonított ennek gyerekei nevelésében is. De ő eszköznek, alapvető eszköznek tarthatta az iskolát egy olyan életcél érdekében, amit ő maga tűzött fia elé saját életútjának tapasztalatai és példája alapján. (Ez utóbbit valószínűsíti az is, hogy neki is volt valamilyen emlékirata, ami nyilván mintakén szolgált a fia számára.) Talán ezért sem tudott az anyai ágon levő uradalmi tiszti minta úgy előtérbe lépni, mint Balogh esetében anyja szándéka fia lelkészi jövőjével kapcsolatban. Úgy tűnik Balogh viszont már maga választotta a jogászi pályát - immár anyjá­nak szándékával szemben —, jóllehet ennek a választásnak a motívumairól az emlékiratban semmit nem olvashatunk. Legfeljebb a 40-es évek második felének felfokozottan haladni akaró közhangulatára gondolhatunk a szöveg egésze alap­ján. Irodalom Balogh Gábor 1999: Honvéd emlékeim. In „Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága... ” Emlékiratok. Vál., sajtó alá r. Forrai Ibolya, Bp. 297-331. Berzeviczy Albert 1894: Közművelődésünk és a harmadik egyetem. Bp. 39—41. Dominkovits Péter 1991: Hivatalviselő nemesek, hivatali pályák Győr vármegye tisztikarában 1816-1848. Levéltári Szemle. 1: 3-18. Dominkovits Péter 1993: Egy Vas megyei tisztviselő a XIX. század első feléből. Vasi Szemle 1: 81-90. Fest Imre 1999: Emlékirataim. Bp. Fiáth Ferenc 1878: Életem és élményeim. Bp. Frankenburg Adolf: Emlékiratok 1. k. 1868. Glósz József 1991: A Tolna megyei középbirtokos nemesség anyagi viszonyai a 19. század első felében. In A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve. Szekszárd Hudi József 1993: Curialis nemesek Veszprém vármegye tisztikarában a 18. században. Comitatus 7-8: 138-143. Hudi József 1997: Veszprém vármegye nemessége 1812-ben. In Mágnások, birtokosok, címerlevelesek. Szerk. Odor Imre - Pálmány Béla - Takács Im­re, Debrecen /Rendi társadalom - polgári társadalom 9./ 219-227. Kállay István 1977: Mór mezőváros története a 18. század végétől 1848-ig. In Mór története. Szerk. Farkas Gábor, Székesfehérvár 193-244. Kállay István 1984: Magánhivatali írásbeliség. A magyar hivatali írásbeliség fejlődése 1. Magyar Herold I. Bp. 39-40. Klapka György 1886: Emlékeimből. Bp. Kornis Gyula 1927: A magyar művelődés eszményei 1-2. k. Bp.

Next

/
Thumbnails
Contents