Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Test-Lélek - Tóth G. Péter: Sánta Pila
Sánta Pila 327 asszonyok tetteire irányult. Ezzel Vörös Ilona tettestársainak kilétét próbálták meghatározni. Czompó József vizsgálóbíró tehát ezen előkészítő fázis után látott neki a gyanúsított kihallgatásához, amire Vörös Ilona esetében 1741. március 18-án került sor. A kihallgatást a szolgabíró és Csiszár György esküdt vezette. Nem csodálkozhatunk azon, hogy Vörös Ilona megpróbálta túlélni az adott szituációt, és megpróbált úgy válaszolni, hogy túlélési esélyeit növelje. Kezdeti reakció során mindent tagadott: „Miért fogatattal megh? / Én nem tudom. / Talán boszorkányságodért foghtak megh? / Nem tudom. / Ne tagad mert Mohai Jánosnak is fiat s többeketis megh rontottál s gyógyítottál, s nevezet szerint kiket vald megh. / Sem nem rontottam; sem nem gyógyítottam.”43 Később is csak azt ismerte el, hogy tanácsaival gyógyított. Az ördöggel kötött szövetségről is tagadólag nyilatkozott. A vizsgáló- bíró Vörös Ilona kihallgatásával nem tudta elérni egyik célját sem. Nem tudta a vádlottat beismerő vallomásra bírni, és nem tudta a Vörös Ilonának tulajdonított rontás-vádakat közvetlenül bizonyítani. A vallatás során csupán Vörös Ilona személyes kapcsolatrendszerének azon részleteit tudta felfedni, amelyek Paks városán kívül estek. Ezzel a felfedezésével azonban már olyan kérdéseket tudott megfogalmazni, amire ha Vörös Ilona válaszol, egy „bűnbanda” tagjait leplezheti le. A beismerő vallomást azonban a makacsul tagadók esetében csak kínvallatással lehetett elérni. A bíróság ezért elrendelte a tortúra alkalmazását mind Vörös Ilona, mind pedig fogolytársa, Tamás Zsuzsa esetében. Czompó József vizsgálóbíró tehát biztos volt abban, hogy Vörös Ilona bűnös. Biztos lehetett, hisz annak ellenére, hogy a rontás-vádakat közvetlenül nem tudta bizonyítani, a tanúvallomásokból meggyőződhetett Vörös Ilona rosszhírűségéről. Vörös Ilona az életmódjával is megfelelt a „rosszhírűség” kritériumának, hisz koldulásból, házalásból tartotta fenn magát. A rosszhírűség indiciummá, gyanúokká minősítése a kor tapasztalati megállapításain alapult. A 15-16. században jelent meg az a bírósági törekvés, hogy konkrét bűncselekmény elkövetése nélkül is felléptek néhány, a közvélemény szempontjából életmódjában „rosszhírű” társadalmi réteg ellen. A 18. századi Magyarországon egymást érték azok a rendeletek, amik a kóborlók, koldusok, házalók, cigányok, vándorkereskedő zsidók, görögök, örmények ellen irányultak. A „rosszhírüségen” alapuló indicium leginkább olyan vádaknál volt jelentős, ahol közvetlen bizonyítékokat nem lehetett találni a bűntett elkövetésére. A kannibalizmus-vád, vérvád, kútmérgezés és a boszorkányság ilyen értelemben nagyon is hasonlíthatott egymásra. Mint azt már a bevezetőben is említettem a Praxis Criminalis egyik újdonsága éppen az indiciumtan kidolgozásában rejlett.44 A vizsgálóbíró tehát joggal hihette a tanúvallomások és az előzetes tuda43 Uo. 492. 44 Katona G. 1977.355-378.
