Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Munka-Szórakozás - Dusnoki József: A fordított világ mentális sémája
252 Mentalitástörténet Dusnoki-Draskovich József Don Quijote), aki kimondhatja az igazságot (Hamlet), kedvére bírálhat, mindenkinek görbe tükröt tarthat. (Erasmus könyvében a megszemélyesített Balgaság is ilyen.) A fordított világ bölcsessége nem más balgaságnál, s aki a balgaságból ki akarja gyógyítani, annak bolondnak kell tettetnie magát. Könyve végén Brant maga is beszáll a bolondok hajójába, az exorcista Mumer vállalkozása miatt magát is a bolondok rendjébe sorolja. Erasmus is fölteszi a bolondsipkát, de ő döntő fordulatot hoz azzal, hogy nem saját maga adja elő társadalomszatíráját, hanem magát a Balgaságot lépteti a szónoki emelvényre, aki már megjelenésével eloszlatja a lélek kínzó gondjait. Morus és Rabelais szintén ezt a példát követi: a balgaság álarcát fölvéve kínálnak gyógyszert a fonákjára fordult világnak. Morus a portugál utazó Raphael (héberül: „Isten meggyógyított”) Hythlodeus (görögül: „badarságot terjesztő”)60 elbeszélésének rögzítőjeként tünteti fel magát, a névvel is utalva műve kettősségére. Rabelais pedig a balga orvos (aki csak a testtel törődik) és a csupán a testi élvezetekkel foglalkozó epikureus (ez is kiforgatása a valóságos epikureizmusnak) maszkját veszi föl. így az eszményi oldalt (pl. a Biblia) és a humanista ideálokat is parodizálni lehet. Gargantua humanista szellemű nevelésének leírásában például összekapcsolja a szentírás homályos és nehéz részeinek szellemi megemésztését a testi emésztéssel.61 Ami a világ szemében bolondság, az valójában bölcsesség, s a vidám balgaság cukorbevonatával szívesebben nyeli le a beteg világ. Mivel a világ bolond volt, a bölcsek a balgát játszották: látszatra kiforgatott igazságokat kínáltak. Itt jutunk el újra a hermeneutika kérdéseihez, amelyet Bahtyin - népinek nyilvánítva a középkori irodalom egy jelentős részét és Rabelais regényét is - teljesen figyelmen kívül hagyott.62 A középkori művészet és irodalom egyik fontos célja a tanítás volt. A szatíra felhasználta a paródia eszközét (Bahtyin feleslegesen állítja szembe e kettőt), azonban - amint pl. az exemplum vagy az állatmese műfajainak esetében is természetes - a betű szerinti, litterális értelmen túl mélyebb értelmet (allegorikus, tropologikus, anagogikus) értelmet kell keresnünk. A felszíni, szórakoztató jelentés mögött a reneszánsz gondolkodói is előszeretettel rejtettek el - a betű szerintivel gyakran éppen ellentétes - komoly, mélyebb mondanivalót, amely maga esetleg szintén több jelentésrétegből tevődött össze.63 60 Lásd a 41-es jegyzetet. 61 Gargantua. 23. fej.: Rabelais, F. 1994. 65.; vö.: Rabelais, F. 1965. 23. 62 Pontosabban egyedül csak a történeti-allegorizálónak nevezett értelmezéssel foglalkozik, amely Rabelais regényében korabeli történelmi személyiségekre és eseményekre vonatkozó utalásokat keresett. (Bahtyin, M. 1982. 139-146.) 63 A középkori és a reneszánsz hermeneutika kérdéseiről: Fabiny T. 1998.; Brinkmann, H. 1980.; Ohly, F. 1997.; Erasmus 1968. 80-100. és 188-199.; Allen, D. C. 1970.; Dufour, A. 1965.; Ganóczy S - Scheid, S. 1997. 13-32.; Mostert, W. 1996.
