Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Személyes történelem és csoportmentalitás - Sasfi Csaba: Négy dunántúli nemesifjú kiművelése a reformkorban
20 Mentalitástörténet Sasfi Csaba értelmű iskolázottsági követelmények, ennek az egyes strukturális csoportokon belüli szerepére csak az iskolázottságot igénylő intézmények elemzései és a prozopográfiai vizsgálatok alapján következtethetünk. De arról, hogy az egyéni döntések szintjén miként valósult meg az iskolázottság reprodukciója és különösen a terjedése, ezek alapján nem sokat tudhatunk meg. Azonban nem is a leggyakoribb, a strukturális csoportra jellemző magatartást, a közös motívumokat keressük, hanem egy strukturális csoporton belül lehetséges változatokat - ezáltal az iskolázottság eltérő szerepét-, és ezek eredetét szeretnénk megtalálni. A személyes dokumentumokat, pontosabban első lépésben az emlékiratokat tehát illusztratív funkcióval kívánjuk felhasználni, de a kifejezésnek nem a leggyakoribb magatartást bemutató, vagy a tipikust, azaz bizonyos szempontból a legtöbb ismertető jegyet megjelenítő értelmében, hanem a megvilágosító jelentésére utalva, amivel első szinten az egyéni motivációkat és ezek eredetét, továbbá közvetítésük módjait szeretnénk vizsgálni.4 Második szinten pedig e közvetítési módok csoportkeretekhez kötődő fajtáit szándékozunk megismerni. Ez utóbbi során már nem a személy lesz elsősorban fontos számunkra, hanem az egyes társadalmi csoportok kulturális gyakorlatába integrálódott, azzal azonosult egyén, hogy az eltérő, az egyes csoportokra jellemző gyakorlatokat egymással összevetve felfedezhessük a társadalom mentális terének azokat a többé-kevésbé észlelhető határait, amelyeknek átlépéséhez alighanem rendkívüli személyes erőfeszítésekre lehetett szükség. Iskolai emlékek és emlékiratok Az eddig áttanulmányozott emlékiratok közül 22 használható fel a fenti problémakör vizsgálatára: ezek tartalmaznak több-kevesebb adalékot a felsőbb iskolákra, az ilyen iskolázottságra vonatkozóan. Ha az emlékiratok szerzőinek - pontosabban apjuknak - strukturális pozícióját nézzük, azaz azt, hogy milyen közjogi rendi nagycsoportba tartoztak, a következő megoszlást kapjuk: 2 főnemes (báró), 13 köznemes, 2 polgár, 3 közrendü. Vallási szempontból pedig 12 katolikus, 9 evangélikus és mindössze egy református. Nyilvánvalóan nem érdemes a fenti megoszlás szociológiai értelemben vett minta-szerű jelentőségét felvetnünk, hiszen a tanulmányozott emlékiratok viszonylag csekély száma, e szövegek eltérő jellege, de felhasználási szándékaink sem igénylik ezt. Az azonban nyilvánvaló, hogy a nemesség az a rendi csoport, amelyet a fenti memoárok legnagyobb arányban képviselnek, vagyis e csoport vonatkozásában várhatjuk a legtöbb és leginkább „sűrű” információt, ezért az elemzést a nemességre korlátoztuk. A memoárírási gyakorlat esetünkben mutatkozó nemesi túlsúlya - amely 4 E törekvésünkben Vörös Károly ilyenirányú munkássága példaértékű számunkra.
