Régi témák, mai kérdések a mentalitástörténetben - Rendi társadalom, polgári társadalom 11. (Esztergom, 2000)
Mi és mások - Zachar József: Ökumené egy haditáborban - Sandhofen, 1794
208 Mentalitástörténet Zachar József megelőzte korát, kortársai értetlenséggel figyelték munkálkodását, segítés helyett elnézték, hogy a hitelezők mindenéből kiforgassák az úttörő vállalkozót. Szentes Józsefnek elsődlegesen mégsem ez fájt, hanem az a tény, hogy „az én bajomat oly vallásunk két tagja kívánta öregbíteni, akik ex offo kegyességgel, szelídséggel kellene tündökölni, és tudni kellene, hogy az ártatlan bajba esettet nem nyomni, hanem gyámolítani kelletik”.*1 Végül ehhez tartozóan még egy fontos tényt ki kell emelni: Amikor a napóleoni háborúk 1805-ben és 1809-ben egészen a magyar felségterületekre nyomultak előre és szükséges volt az általános felkelés egybehívása, nemcsak egyszerűen kötelességszerűen hadba vonult. A korábban felidézettek tanúsítják, hogy teljes erejével belevetette magát a harcba, előléptetéseket érdemelt ki és előbb csak század, majd zászlóalj, végül már egy dandár vezényletére is alkalmasnak találták elöljárói. Bizonyára jól elsajátította a katonai mesterséget, és ha hivatásos tiszti pályája valamiért kettétört is, azon való további előmenetelre is alkalmas lehetett volna. Az életpálya tényeinek felidézése és a mentalitást meghatározó jellegzetes személyiségvonások kiemelése után immár Szentes József máig lappangó egyetlen művéről kell szólni. Hangsúlyozandó, hogy egyetlen művéről, bár nyomdatulajdonosként bizonyára lett volna módja továbbiakat kiadni, ha lett volna olyan kézirata, amelyet a nyilvánosságnak szánt volna. Ezt a publikált kéziratot, ahogyan a bevezetőben már szó esett róla, még katona korában, az első franciaellenes koalíciós háború idején írta, még pedig a harcok elcsitultával a téli szállásra vonulást követően 1794-ben. Bizonyára már egy esztendővel korábban tapasztalnia kellett az ifjú főhadnagynak, hogy alárendelt katonái milyen nehezen viselik el a szülőföldtől szokatlanul távoli környezetben a Rajna- mentén a tétlen hónapokat. Ezért a sárospataki indíttatású főtiszt számára természetesnek tűnhetett és magától értetődő feladatot jelentett, hogy lelki támaszt nyújtson a reá bízottaknak. Művének erősen kiemelve röviden a „LITÁNIA” címet adta. Még a tartalmi ismertetés előtt hangsúlyozni kell, hogy ez a cím messze nem az értelemszerűen következtethető párbeszédes formájú, elsősorban a katolikus liturgiában érvényesített hosszú könyörgő imát fedi. Ez természetesnek is tűnik, különösen ha immár a teljes hosszúságú barokk címet idézzük: „Romái Katholikusok, Reformátusok, Lutheránusok, Ohitüek, Ariánusok, Me- nonisták, Törökök és Zsidók számára készült LITÁNIA Gróf Vorumzer Szabad Lovas Seregenek Fö Hadnagya Szentes Josef Által, Zandhófen nevezetű falu Téli Kvártélyán a Rénus partyán 1794. Esztendőbe.” Ez a nyolcadrétívű teljes oldalt betöltő aprólékos cím eleve hosszabb elmélkedést igényel. A szerző megnevezése, továbbá a kézirat elkészítésének helyére és idejére való utalás egyértelművé teszi, hogy az ugyancsak a címlapra szorí- 47 47 Lt. SP, A/XXXV/13,540/186.