Wencz Balázs (szerk.): Évkönyv 2016-2017 - MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára Évkönyvei 24. (Esztergom, 2017)

Horváth Attila: Az Almásfüzítői Timföldgyár 1956-ban, a Timföldgyári Munkástanács tevékenysége

AZ ALMÁSFÜZITŐI TIMFÖLDGYÁR 1956-BAN 83 FÜGGELÉK Csiky JÁNOS DR. (Szeged, 1912—?) az Almásfüzitői Timföldgyár jogtanácsosa, a gyár­üzem munkástanácsának elnöke. Értelmiségi családból származott. Édesapja, Dr. Vitéz Csiky Jenő 1921-től 1942-ig a Szegedi Csillagbörtön igazgatója. Csiky János a Szegedi Ferenc József Tudo­mányegyetemen szerzett jog-és államtudományi doktorátust 1934-ben. 1930-ban, mint vitézi várományost Horthy Miklós kormányzó kardrátétellel vitézzé avatta. Állami ösztöndíjjal nemzetközi jogi tanulmányokat folytatott 1936-ban Genfben, majd 1938-ban Londonban. 1940 júliusától 1946-ig bíró a Budapesti Polgári Tör­vényszéken, 1938 decemberétől bírósági titkár az Igazságügyi Minisztériumban, ahol 1945. augusztusi elbocsátásáig teljesített szolgálatot, törvényelőkészítő ülése­ken is részt vett. A minisztériumban végzett tevékenysége miatt internálták, ügyé­ben a Népbíróságok Országos Tanácsa 1946 februárjában felmentő ítéletet hozott. 1946-tól 1951-ig ügyvéd Budapesten. 1951 júniusában feleségével együtt kitelepí­tették Csorvás község egyik tanyájára. 1954 decemberétől letartóztatásáig az Almás­füzitői Timföldgyár, a Magyaróvári Timföld- és Műkorundgyár és a Tatabányai Alumíniumkohó jogtanácsosa. 1956. október 25-én a Központi Döntőbizottság idézésére a Magyaróvári Timföld­gyár jogi képviselőjeként Budapestre utazott. Ugyanaznap délután a Vörösmarty téren csatlakozott a brit nagykövetség elé felvonuló tiltakozó tömeghez. Mivel jól beszélt angolul, segített a tüntetők panaszait lefordítani a brit nagykövetség munka­társainak. 1956. október 26-án a budapesti útjáról visszatérő és a forradalmi események hatása alá került Csiky János lelkesítő szónoklatot tartott a gépműhely dolgozói előtt. Az október 27-én, Zákány Zoltán főmérnök elnökletével megalakult munkás- tanácsba az irodai dolgozók választották be titkos szavazással. Tagja volt annak a küldöttségnek, amely október 30-án és 31-én sikertelenül próbálta felvenni a kap­csolatot a Győri Nemzeti Bizottsággal, hogy a munkástanács politikai javaslatairól tárgyaljon. A munkástanács november 23-i ülésén 43 jelenlévő közül 34 szavazattal elnö­kévé választotta. Az elnöki pozíciót 1956. december 5-ig töltötte be, december 7-étől 1957. január 31-én történt lemondásáig a munkástanács titkára. 1956. december 13-án Csiky János és munkástanácstag-társai sikeresen riadóztatták a gyárüzemek munká­sait, megakadályozva, hogy az Almásfüzitői Kőolajipari Vállalat munkástanácsának elnökét a szovjet katonaság őrizetbe vegye. Társaival együtt 1957. február 7-én tartóz­tatták le, a rendőri intézkedés magakadályozására összegyűlt munkásokat karha-

Next

/
Thumbnails
Contents