Wencz Balázs (szerk.): Évkönyv 2016-2017 - MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára Évkönyvei 24. (Esztergom, 2017)

Horváth Attila: Az Almásfüzítői Timföldgyár 1956-ban, a Timföldgyári Munkástanács tevékenysége

54 HORVÁTH ATTILA tömegesen itt akarták hagyni üzemünket, ”32. 1954 elején mintegy 400 munkás ter­vezte otthagyni munkahelyét, közülük a helyi pártszerv felvilágosító munkájának eredményeképp végül csak 38-an léptek ki önkényesen. '3 Az MDP-tag munkások is osztották pártonkívüli társaiknak az alacsony fizetésekkel kapcsolatos nézeteit, az 1954 novemberi timföldgyári munkát értékelő pártjelentés gúnyos szóhasználatát idézve: „ ...együtt sírtak a pártonkívüli dolgozókkal, ahelyett, hogy népnevelő mun­kát folytattak volna dolgozóink között ”34. Galgán Ferenc, az üzemi szakszervezet üb. elnöke 1956 nyarán pedig kijelentette, hogy „a dolgozók életszínvonala 1948 óta semmit nem emelkedett, sőt inkább csökkent ”35. Klementisz Sándor az üzemi pártszervezet 1956. augusztus 2-i végrehajtó bizott­sági ülésén számot vetett a XX. kongresszus utáni időszakkal, „ amely számos bizony­talanságot támasztott és ez rányomta bélyegét nemcsak a gazdasági élet területére, hanem ezen belül üzemünkre és a szakszervezet munkájára is. Kétségkívül ez idő alatt a kommunisták agitációja sok esetben csődöt mondott, nem tudtuk meghatároz­ni a helyes utat, nem tudtuk a XX. kongresszus meglátásait helyesen és megfelelően alkalmazni. ”36 Ez a hozzászólás jól érzékelteti, hogy Rákosi júliusi lemondását köve­tően az MDP országos felső vezetését megosztó hatalmi harcok okozta politikai bénult­ság, ideológiai zavarodottság sok más magyarországi munkahely mellett a timföld­gyárban is éreztette hatását. Október 24-e még szinte eseménytelenül telt el a timföldgyárban, a dolgozók a munkát annak ellenére felvették, hogy a Kossuth Rádió adásaiból már értesültek a budapesti felkelésről. Az üzemi MDP-alapszervezet október 24-én a gyár dolgo­zóinak a nevében küldött táviratban biztosította további támogatásáról az MDP Központi Vezetőségét, a fővárosi felkelőket „fasiszta ellenforradalmi bandaként” bé­lyegezve meg37, valamint a rend biztosítása érdekében még aznap éjjel párttagokból MNL KEML XXXV.34. 3. cs. 67. ő. e. Az Almásfüzitői „MASZOBAL” Timföldgyár MDP Alapszervezet 1954. május 20-i pártértekezletének jegyzőkönyve. 36. o. Uo. 34-38. o. MNL KEML XXXV.34. 1. cs. 44. ő. e. Jelentés az MDP Komárom Járási Végrehajtó Bizottság 1954. november 17-i ülésére az Almásfüzitői Timföldgyárban folyó gazdasági és politikai mun­káról. (1954. 11. 16.), 139. o. MNL KEML XXXV.34. 3. cs. 77. ő. e. Almásfüzitői Timföldgyár MDP Alapszervezet Végrehajtó Bizottságának 1956. augusztus 2-i ülésére készített jelentés a timföldgyári munkaverseny mozga­lom állásáról, (kelt. nélk.), 57. o. MNL KEML XXXV.34. 3. cs. 77. ő. e. Almásfüzitői Timföldgyár MDP Alapszervezet Végrehajtó Bizottságának 1956. augusztus 2-i üléséről készített jegyzőkönyv. 51. o. MNL KEML XXXV.41. A/89. Almásfüzitői Timföldgyár dolgozóinak távirata a Magyar Dolgo­zók Pártja Központi Vezetőségének. (1956. 10. 24.), 5. o.

Next

/
Thumbnails
Contents