Wencz Balázs (szerk.): Évkönyv 2016-2017 - MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára Évkönyvei 24. (Esztergom, 2017)
Soós Viktor Attila: A Katolikus Egyház 1956-ban, különös tekintettel Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek szerepére
A KATOLIKUS EGYHÁZ 1956-BAN 357 végrehajtani. Ugyanakkor utasítást adtak a különböző csoportok operatív eszközökkel történő bomlasztására, az egyházon belüli bizalmi kapcsolatok rombolására. Ehhez elsődleges eszköznek katolikus vonatkozásban a megzsarolt püspöki kar elítélő nyilatkozatainak megszerzése tűnt. A Politikai Bizottság 1956 óta ekkor terjesztette ki először a „belső reakció elleni harc” fő irányait „ az illegalitásban dolgozó aktívan klerikális, horthysta, nemzeti kommunista és nacionalista erők mellett” az egyházakra is. Az egyházpolitika és az állambiztonsági munka alakulásának, súlypontjainak szempontjából további fontos iránymutatást jelentett, hogy a hatalom a vallásosság elleni harcot összekötötte a sommásan nacionalizmusnak bélyegzett nemzeti eszmerendszerrel szembeni fellépéssel is. A határozat egy három évtizedre meghatározó alapelvet is rögzített az egyházakkal foglalkozó szervek együttműködéséről. Innentől jól elkülönítetten az Állami Egyházügyi Hivatal végezte a „politikai munkát”, azaz a személyes találkozásokat, tárgyalásokat; a Belügyminisztérium feladata az információgyűjtés és a titkos eszközökkel történő manipulálás lett. A BM és az ÁEH közti koordinációt úgy alakították ki, hogy az ún. adminisztratív intézkedések, valamint a személyzeti politika kölcsönösen erősítse egymást. A közös cél az „egyházi erők” gyengítése, a belső ellentétek kiélezése, szítása lett. Az egyházak életében 1956 októbere és novembere sokak számára elsősorban megújulást, a múlttal való szembenézést eredményezett, olyan egyházakban kívántak tevékenykedni, amelyek nem a kollaboráció, hanem az egyenes kiállás színterei. Sokak számára a börtönökből való szabadulást hozta, de néhány szabad nap után még több egyházi kötődésű személy élvezhette az állambiztonság figyelő tekintetét és élhette újra át a börtönök szűk, sötét és embertelen légkörét. A meghatározó egyházi vezetők nem hallgathattak és nem hallgattak, hanem amikor erre lehetőségük volt, akkor megfelelő tájékozódás után megszólaltak és utat mutattak a magyar társadalomnak abban, hogy bár a sérelmek jogosak, ezek orvoslására nem a bosszú a megfelelő megoldás. Bár nagyon sokan bíztak abban, hogy eljöhet a szabadság, a régóta vágyott többpárti demokrácia időszaka, de a forradalom erőszakos vérbe fojtása és a kegyetlen megtorlás megmutatta, hogy a kádári berendezkedés mindenkivel leszámol, aki nem csatlakozik hozzájuk. Az egyházak küldetésük szerint az evangéliumi tanítás fényében a tízparancsolat szellemében tették, amit tehettek, egy rövid ideig reménykedve abban, hogy visszaállhat az 1945-től fokozatosan akadályozott, elvesző szabad vallásgyakorlat, melynek újbóli függetlenségére csak 1989 után kerülhetett sor.
