Wencz Balázs (szerk.): Évkönyv 2016-2017 - MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára Évkönyvei 24. (Esztergom, 2017)
Rainer M. János: 1956 - következmények, hatások és emlékezet
328 RAINER M. JÁNOS „Minden nagy demokrácia kiindulópontjánál forradalom áll, forradalom, amelynek során esetleg királyok fejei hulltak le” — írta 1945-ben Bibó István. „Ez a forradalom nincs kötve társadalmi és gazdasági fejlődési időszakhoz: a társadalmi és gazdasági fejlődési átmenetek megtörténhetnek nagyobb politikai megrázkódtatások nélkül is, de az emberi méltóság egyetlen forradalmának [...] valamikor le kell zajlania ahhoz, hogy demokráciáról beszélhessünk. ”15 Politikai forradalomnak nevezzük az olyan tömeges részvétellel, nem ritkán erőszakkal járó fordulópontokat, amelyek fő mozgatóereje az 1789-ben oly igéző, egyszersmind félelmetes képekben megjelent politikai és emberi szabadság, a jogegyenlőségen alapuló képviselet, a szabályozott kiválasztási eljárások, egyszóval a demokrácia kivívása volt. Ez a forradalom is összekapcsolható a modemitás és a haladás fogalmaival: azok lehetségesek ugyan más politikai rendszerben is, de az ember számára leginkább méltó kereteit a demokrácia biztosítja. 1956 megfelel e definíciónak: ha nem is tartósan, de lerombolt egy olyan politikai rendszert, amely egy bizonytalan utópiáért korlátozta a politikai szabadságot, nem biztosította az egyenlő jogokat, képviselet és szabályozott eljárások helyett a zsarnoki tekintély uralmát rendezte be. Ráadásul egy idegen kultúra birodalmához kötötte az országot. Ami újat 1956 forradalma ennek helyébe állított (volna), kialakulatlan maradt. Ezért 1956 örökre nyitott történet: értelmezhető a totalitárius alávetés kísérlete elleni lázadásként, a liberális demokráciához való visz- szatérésre vagy valami új, valóban önigazgató szocializmus felépítésére irányuló szándékként, és az önazonosságában megsértett nemzet szabadságküzdelmeként is. 1956 erőteljesen formálta a 20. században Magyarországról kialakult képet. 1956 előtt a 20. századi Magyarország képe, a magyarok „imázsa” nem volt túlságosan hízelgő. A 19. és a 20. század fordulója óta inkább kedvezőtlen képzetek tapadtak a magyarsághoz. A két világháború közötti időszak ezen keveset javított. Annál többet rontott viszont a második világháború, amikor Magyarország Hitler szövetségese volt. Hogy azután a szovjetek szállták meg, már nem sokat változtatott a magyarság imázsán. 1956 forradalma ezt megváltoztatta. Magyarország képe pozitív lett és sokáig „ötvenhatos” maradt. Budapest kód lett: azt jelentette, hogy az alávetett társadalmak a szovjet típusú rendszer egészét utasítják el. Ennyit és nem többet: a forradalomban nem bukkant fel a térség békéjét bontó nacionalizmus, amely korábbi évtizedekben Bibó István: A magyar demokrácia válsága. In Bibó István összegyűjtött munkái. 1. köt. Sajtó alá rend. Kemény István és Sárközy Mátyás. Bem, 1981, Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, 62. o.
