Wencz Balázs (szerk.): Évkönyv 2016-2017 - MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltára Évkönyvei 24. (Esztergom, 2017)
Rainer M. János: 1956 - következmények, hatások és emlékezet
1956 - KÖVETKEZMÉNYEK., HATÁSOK ÉS EMLÉKEZET 323 decembere és 1961 nyara között 225 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért. Szemben a Rákosi-rendszer differenciálatlan terrorjával, az 1956 utáni megtorlásnak viszonylag pontos célpontjai voltak. Három fő célcsoport különböztethető meg. Az elsőt azok a 18-25 év közötti, esetleg még fiatalabb, többnyire szakképzetlen, gyakran periférikus helyzetű városi munkások, ipari tanulók és sorkatonák alkották, akik részt vettek a fegyveres harcokban, vagy kapcsolatban állottak felkelő alakulatokkal. Az ítéletek számszerűen kisebb hányada esik reájuk, de közülük kerültek leg-többen a statáriális és népbíróságok elé. Ők kapták a legkeményebb börtön-büntetéseket, közülük került ki a legtöbb halálra ítélt. Vélhetően a felkelők közül emigráltak a legtöbben; így a megtorlás a legelszántabbak mellett a legnaivabbakat sújtotta, akik itthon maradtak. A számban legnépesebb második csoportot az üzemi munkástanácsok, valamint a helyi forradalmi bizottságok tagjai alkotják. Többségük 28-35 év közötti munkás, közvetlen termelésirányító, paraszt, kisebb számban értelmiségi (tanár, tanító), szűkebb környezetében tekintéllyel bíró ember volt. Ők alkották a forradalom önszerveződő helyi elitjét. Velük szemben általában rendes bíróságok jártak el, s enyhébb ítéleteket kaptak. Okkal feltételezték róluk, hogy bármilyen újabb demokratikus mozgalom erkölcsi és emberi fedezettel bíró cselekvőképes vezetői és aktivistái lehetnek. A harmadik, kisebb létszámú „célcsoport” az 1956 előtti pártellenzéki értelmiségieké, akik azonosultak a forradalom demokratikus és nemzeti célkitűzéseivel, és részt vettek a november 4-e utáni ellenállásban. Amíg az első csoportba tartozók közül az elnyomó gépezet igyekezett mindenkit felderíteni és megbüntetni, a másik kettő esetében (s különösen a harmadikban) bizonyos „válogatás” érvényesült. Ez általában nem elvi alapon történt. A forradalom miatti tömeges bosszúállás akkor következett be, amikor az ellenállásnak már alig maradt jele. Az eljárások során a forradalomban való részvételt igyekeztek tudatos, előre szervezett, a kommunista rendszer megdöntésére és a 2. világháború előtti rendszer visszaállítására irányuló szervezkedésnek beállítani. Ugyancsak igyekeztek a vádlottak terhére róni különféle nem politikai bűntetteket (lopás, rablás, gyilkosság). Legtöbbször a tényeket eltorzítva, számos esetben pedig minden alap nélkül. Akadt olyan eljárás is, amely minden mozzanatában az 1956-ról szóló politikai tézis - a tudatos, szervezett ellenforradalom - bizonyítását, alátámasztását szolgálta. Ilyen volt a forradalom miniszterelnöke, Nagy Imre és társai elleni per is.* 6 A Rutgers kutatási anyagának egy része a berni Schweizerische Osteuropabibliothek (SOB) Gosz- tonyi-gyűjteményében található. 6 A Nagy Imre-perről lásd Dombach Alajos-Kende Péter-Rainer M. János-Somlai Katalin (szerk.): A per. Nagy Imre és társai 1958, 1989. Budapest, 2008, 1956-os Intézet—Nagy Imre Alapítvány.
