Várospolitika és közigazgatás - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 21. (Esztergom, 2011)

VÁROSPOLITIKA ÉS KÖZIGAZGATÁS - Oross András: Kamarai és katonai igazgatás Esztergomban a 17–18. század fordulóján

OROSS ANDRAS lehetett pénzt kiadni a hivatalból, a hibákra pedig fel kellett hívnia mind a hivatal­vezető, mind a felettesek figyelmét.27 A Budai Kamarai Adminisztrációnál a pénzügyi ellenőrzés mellett egy „etni­kai-nyelvi” töltetű felügyeletet is felfedezni vélhetünk. Az 1689. évi kinevezések­nél ugyanis az éppen Kassán székelő Christoph Seifried Breuner-féle, a visszafog­lalt területek kamarai berendezkedését is vizsgáló bizottság számára megparan­csolta az Udvari Kamara, hogy ha valahová német nemzetiségű harmincadost állítanak, akkor a prefektus vagy a provizor magyar, illetve szláv nyelven tudó legyen; ugyanezt az eljárást tartották követendőnek a harmincadosok és ellenőreik esetében is.28 Az Esztergomban és környékén folyó kamarai gazdálkodásra a mindeddig több vonatkozásban ismeretlen29 Karl Gottlieb Aichpichl-féle jelentés világít rá, amelyből érdemes röviden idézni. Karl Gottlieb Aichpichl udvari kamarai tanácsos 1688 júniusában beutazta a visszafoglalt területeket, és a kamarai gazdálkodás mi­kéntjéről vaskos jelentésben számolt be feletteseinek. Ismertetésében leírta, hogy a kamarai gazdálkodást az élelmezési igazgató, Michael Töschinger vezeti, az alá tartozó élelmezési ház a várban található és négy kemencével működik. Van egy sütőház a Vízivárosban is, amelynél hat kemence működik és nyolc pékfiút alkal­maznak. 1. SZ. táblázat. Az ESZTERGOMI ÉLÉSHÁZ ÁLTAL KIADOTT KENYÉRADAGOK., 1688. MÁJUS30 A kenyéradagokat felvettek Porciók száma Pálffy Miklós ezredes és várparancsnok 584 A helyőrséget alkotó Nigrelli-ezrednek 5 077 Az esztergomi huszároknak 1 136 Az esztergomi hajdúknak 10 444 A várbeli és a tábori tüzérségnek 4 356 Különféle ezredeknek és kíséretüknek 14 068 27 Kenyeres István: Uradalmak és végvárak. A kamarai birtokok és a törökellenes határvédelem a 16. századi Magyar Királyságban. Budapest, 2008, /Habsburg Történeti Monográfiák 2.1, 127— 129. o. 2S Taffemer: i. m. II. kötet, 71-72. o., Nr. 235. 29 Theodor Mayer használta a jelentést, és kiemelte annak óriási hatását a Magyar Királyság új be- rendezkedési művét megfogalmazó ún. Einrichtungswerk alkotóira. Mayer: i. m. 32. o. 30 Az adatok forrása: Aichpichl jelentésének WW jelzésű melléklete. ÖStA HKA HFU 16. Febr. 1689 (r. Nr. 327. föl. 255.). 36

Next

/
Thumbnails
Contents