Várospolitika és közigazgatás - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 21. (Esztergom, 2011)

ESZTERGOM SZABAD KIRÁLYI VÁROS JEGYZŐKÖNYVEINEK REGESZTÁI 1701–1710 - 1709. év

D. SZAKÁCS ANITA hogy Pál szalonnáját felkínálták neki megvételre, továbbá arról is tudomása volt, hogy az árokban a szemét között, a többi lopott holmival együtt egy hordó is fe­küdt. A tanács Reintl-t határozatában arra kötelezte, hogy a hallgatásával, illetve a parancs semmibevételével, s így a bűnpártolásával okozott kárt térítse meg. 204. (11.57.) Perbály (Perbally) Katalin a városházán bemutatta Kurcz (Kurz) báró­nak, a Budai Császári Kamarai Adminisztráció kincstárigazgatójának a feljegyzé­sét, melyben a várost arra kötelezik, hogy a szüretet követően az özvegynek és árváinak adják vissza a Kúria területén található szőlőjét, melyet most Mozer (Mosser) Lőrinc használ. 205. (11.57.) Köstner János Henrik tiltakozását fejezte ki a Boros (Boroschin) Kata­lin és Horváth (Horbath) Mátyás között megkötött adásvétel ügyében, melynek során Boros Katalin 33 forintért egy, a Csurgókúton (Curgugut) a hegyre felvezető út mentén elterülő szőlőt adott el Horváthnak. A városbíró jelezte, hogy a szom­széd jogán igényt tart a szőlőre. 206. (11.57.) Terenyeiné (Terenney) édesanyjának kétszer 15 napos haladékot ad­tak, amennyiben Bagy (Bagin) Katalin ellenvetéssel élne a 115 forint miatt. 207. (11.57.) Puchner Sámuel polgáresküt tett a városi tanács előtt, s egyben hasz­nálatra átadták neki a városi házat a kocsmával együtt, azaz a nagy vendégszobát a külső pincével, a kerttel, az udvarral és az istállókkal együtt. Mindezek fejében Szent György napjáig (április 24.) a városnak 18 forintot és 75 dénárt köteles lefi­zetnie. Borról és sörről a város fog a részére gondoskodni, minden hordó után el­számolási kötelezettséggel tartozik a borbírák irányába. Minden akó bor, illetve sör után tíz dénár őt illeti. Puchner (Buchner) a tulajdonával vállal mindenért felelős­séget, és Heis (Heiß) Andrást állítja kezesként. Továbbá kezeskedik arról, hogy a részére átadásra kerülő dolgokat épségben visszaszolgáltatja, és amennyiben vala­mi tönkremenne vagy eltűnne, úgy azt megtéríti. 1709. július 18. 208. (11.58.) A mai napon Köstner János Henrik városi kamarás, Gazany (Gazanny) János és Stessl (Stesl) Mihály borbírák, Frölich (Fröllich) János és Seges (Schö- goß) András fertálymesterek számadásainak felülvizsgálatára került sor. Báró Frei­berg (Freyberg) katonai parancsnoknak, Köstner János Henriknek és Oszy (Ossy) Jánosnak két forintot utalnak ki a tervezet elkészítésére. A fertálymesterek számláiból kivehető, hogy a 305 forintos 19 és fél dénáros bevé­telükkel szemben 309 forintos 37 dénáros kiadás mutatkozik, így a város négy forint 17 és fél dénárral tartozik nekik. Számadásukat a város jóváhagyta. 144

Next

/
Thumbnails
Contents