Évkönyv 1993-1994 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 2. (Esztergom, 1994)
BOTTYÁN JÁNOS EMLÉKEZETE - Dr. R. Várkonyi Ágnes elnöki megnyitója 1993. november 5-én
Bottyán-konferencia Esztergomban Dr. R. Várkonyi Ágnes elnöki megnyitója 1993. november 5-én Elismerésre méltó és várakozással tölthet el, hogy Esztergom város tudományos emlékülést rendez Bottyán János tiszteletére. Elismerésre méltó, több szempontból is. Bottyán Jánosnak az elmúlt rendszer első három évtizedében ünneplésből bőségesen jutott. Budapesten szobrot állítottak emlékére. Életének legfőbb állomáshelyén - itt Esztergomban -, harcainak színterén a Dunántúlon, s Gyöngyösön - ahol nyugszik - nevét iskolák vették fel és emléktáblák örökítették meg tetteit. Tudományos tanácskozás azonban eddig soha nem foglalkozott vele. Azután sem, hogy az utolsó másfél évtizedben személye háttérbe szorult, zavart hallgatás fonódott köréje. Mintha kezdene kiesni a társadalom tudatából, annyiszor kisajátított és eltorzított nemzeti történelmével együtt. Vagy inkább az emberségükben megalázottak, a nemzeti érzések ürügyén kihasználtak is éppen ezzel a csenddel őrizték emlékezetét? Esztergom város és a Levéltár most megtörte a hallgatást. Tudományos előadások alapján kívánja leküzdeni az elmúlt évtizedek növekvő zavarát, hogy nemet mondjunk a sanda feledésre, és törlesszünk valamit a magyar történettudomány mérhetetlen adósságaiból. Várakozással tölthet el, mert ez a tudományos konferencia messze túlmutat helyi keretein. Jóval több, minthogy a város egyik nagyhírű személyiségének ápolja emlékezetét. Ha figylemesen nézünk körül a világban, a történelmi érdeklődés izgalmas változására figyelhetünk fel. Mi ez a változás? Elégedetlenség mindazzal, amit eddig a múltról tudtunk. A részletek helyett szeretnénk végre az egészet megismerni. Adatok helyett a folyamatokat, emberfeletti héroszok helyett az esendő emberségükben is helytállókat, stilizált állóképek helyett magát a valóságot, ahogy történt és működött. Az elmúlt évtizedekben a gazdaságtörténet, társadalomtörténet, eszmetörténet óriási mélyfúrásai a múlt eddig ismeretlen rétegeibe jutottak el, de közben mintha elveszett volna maga a kor, a korának fejleményeiben naponta döntések elé kerülő személyiség. Most visszanyeri jelentőségét mindaz, amit a politikatörténet fogalma felölel. De úgy, hogy megújul. Feltöltődik az elmúlt évtizedekben a társadalom-, a mentalitás-, a műveltség-, a gazdaság-, az egyháztörténeti és sok más részletvizsgálattal együtt felszínre került ismerettel. S most már a valóság sokrétűségében látjuk az embert a történések középpontjában. Függetlenül attól, hogy a társadalmi hierarchiában hová született. Hogy szegény volt vagy gazdag, férfi vagy nő. Hogy választásaival országok életének adott új irányt, hadseregek sorsát döntötte el, vagy kisebb csoportok és közösségek lehetőségeit és vágyait fejezte ki. A kora újkor hajnalán, az óriási változások idején a reneszánsz az ember és a kozmosz viszonyát próbálta megérteni. A huszadik század végén, megélve az addig elképzelhetetlent, úgy vélve, hogy az emberiség a lét és a nemlét határaira jutott, talán szerényebbek vagyunk. Vagy ellenkezőleg. Minden addiginál többet szeretnénk tudni. Egységben kívánjuk látni az egyén és az ország, a nemzet és Európa történetét, a múltakat és a mindenkori jövőt. Manapság minden ország hosszútávú folyamataiban és egyetemes összefüggéseiben vizsgálja múltját, és próbálja megértni. Bárhol is vonjuk meg a térség és az idő eredőjét, metszéspontjain a cselekvő embert látjuk. A személyiséget sikereivel és kudarcaival, a csalódások, tévedések, áldozatok, katartikus élmények és makacs újrakezdések pulzációjában.
