Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)

Ortutay András: Falusi árvák helyzete a XVIII--XIX. század fordulóján, Bajnán

vetyére" kerülő javak jelentős részénél nem került sor arra, hogy a legtöbbet igérő az összeget befizette volna az „árvák atyjának" kezéhez. Véleményem szerint az oly sok töredék összeg, ahol a tőke 1/2 dénárokon végződik, s a 10 dénár alatti összegek arra utalnak, hogy az árverést hasonló módon folytatták le, mint ahogy arra Esztergom városából több példánk is van. Az árverésre kerülő házacska, szőlő, bútortargy, mezőgazdasági termelő eszköz jóval tényleges ára alatt került kikiáltásra. A reálisnak tekinthető árig az árverezők viszonylag nagy összegekkel emelték ajánlatukat, néha ugrásszerűen, aminek célja a többi árverező sokkolása volt. Egy bizonyos határ fölött viszont már csak kis összegekkel emeltek. Esztergomban egy 3000 Ft-os kikiáltású házra 1820 körül öten árvereztek, 10000 forintig, volt, hogy 500 forinttal emeltek, e fölött az összeg fölött két megmaradt árverező már csak forintokkal emelt. Ha Bajnán ezt nem is vezették írásban, de a gyakorlat azonos lehetett, a reálisnak tekinthető ár fölött már csak l-l dénárral, vagy akár fél dénárral emeltek. Az így megszerzett vagyontárgy ára meg sem jelent, azonnal mint adósság jelenkezett az árvák könyvében. Gyakori volt az, hogy megint nem fizették meg az összeget és kamatait, hanem valaki más vállalta át a terheket, nyilvánvalóan valamely vagyoni csere, üzlet kapcsán. Mindensetre kétértelműnek tűnik az a gyakorlat, hogy az árvapénztárban tényleges pénz alig található. Két-három esetben találkozunk evvel, de akkor is (az 1806-os év bevezetései mutatják), az összeget további kölcsönökre használják fel. Az 1805-ös kimutatás szerint a frissen kiadott kölcsönök 12 %-kal kamatoztak, tehát a pénz fektetése az árva tőkéjének relatív csökkenésével járt volna. Viszont problémát kellett jelentenie annak, hogy egy szükséges visszafizetést így nem lehetett azonnal és probláma nélkül megoldani. Volt,, hogy már 1784 óta használták az árvák vagyonát. Egyetlen családnál történt meg a teljes tőke és kamat visszafizetése, tehát ez a 2,5 %-ot sem érte el. 1086-ban 41 családdal számoltak a kimutatásban. A záró végösszegnél figyelembe vették az 1805-ös számadásba oldalt átvezetett változásokat. Tehát a tényleges helyzet jóval kisebb terheket jelentett. 1806 után az 1807. február 6-án készített számadás szerint a tőke 4192 f. 26 1/2 d, kamat 684 f. 66 1/2 d - együtt 4876 f. 93 d. volt.

(63) De az 1805-ös számadást áttekintve látszik az, milyen gondot jelentett Szlávik Pálnak a kamat kifizetése. A kölcsönvevők, nem úgy, mint más esetben, itt rákényszerültek az elmaradt kamatok kifizetésére. Tény az, hogy Szlávik Pál nevével nem találkozunk az 1814/5-ös dicalis összeírásban. Az árvák vagyonának felhasználásánál, úgy tűnik, nem volt elsődleges szerepe a rokonoknak, bár néhol megállapítható, hogy az apai ág rokonsága is szerepel a kölcsönvevők között. Annak ellenére, hogy az anyai ági rokonságot nem vizsgáltam, valószínű, hogy az ilyen jellegű kölcsönzés nem volt lehetetlen. Ennek ellene mond a korábbiakban a „kóty-vetyénél" megfogalmazott álláspontom is. A telkes jobbágyok árváinál a telek későbbi megmaradására csak bizonytalan adataim vannak. Ennek oka elsődlegesen a családi nevek gyakori ismétlődése és az, hogy a házak számozása, sorrendje mind az Urbárium, mind az 177 l-es összeírás, mind az 1795/6-os dicalis összeírás, mind az összehasonlításként használt 1814/5-ös dicalis összeírás között többször is megváltozott. Vitcze Mihály árváját harminc évvel később mint telkes jobbágyot találtam meg. Sipos József árvája, András viszont 1814/5-ben katonaként szolgált. Hogy az árva sors miatt lett katona, vagy úgyis rá került volna a sor, ezt ma már nem lehet megállapítani. A többször is példaként említett Csivi János árvája, aki öt testvére hagyatékát is kezelte, 1814/5-ben hajszálra annyi igavonóval rendelkezett, mint húsz évvel korábban özvegy édesanyja. Két fiútestvére közül Albert már nem szerepelt az árvák számadásában, Pál viszont mint egész telkes jobbágy bukkan fel az 1814/5-ös összeírásban. Ezt a hagyatékból nem lehetett megoldani. Talán egy jó házasság áll az egész telkes jobbágyi gazdaság mögött? Mindenesetre érdekes lehet, hogy a kölcsönt felvevők között nem szerepelt az 1804