Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)

Ortutay Andrásné: Nyergesújfíüu a XVIII. század végén

A társadalom A gazdálkodás színvonalának megfelelően a kor társadalma egyértelműen feudális - és mivel nagy változásokat megelőző évtizedeket vizsgálunk, meglehetősen bonyolult. A társadalom szerkezetének vizsgálatát nehezíti, hogy a rendelkezésünkre álló források más szempontokból - katonai, politikai, gazdasági célból - készültek. így az egyes társadalmi rétegek összemosódnak (parasztok és zsellérek, polgárok és nem polgári státusú iparosok, ezek örökösei, nem polgári jogállású városlakók). Nem a modern fegalmak szerint tartják nyilván az értelmiséget: nem számítják ide a nemesi származásúakat, egyháziakat, tanszemélyzetet. Az biztos, hogy az ország legnagyobb részén mát pótlódott az emberanyag, sőt, több területen relatív túlnépesedés volt. (Túlnépesedés a mezőgazdaságilag hasznosított területhez képest, stagnáló agrotechnika mellett.) A népsűrűség 31 fő/négyzetkilóméter - a legkisebb (0-10 fő/négyzetkilóméter) Maramarosban, a legnagyobb (50-60 fő/négyzetkilométer) közepesnek számított.

(84) A külső telepítés hullámai lezárultak, kialakult az ország nemzetiségi összetétele, amelyben a belső vándorlás nem módosított jelentősen: magyar: 42 % szerb-horvát: 18,5 % szlovák: 14 % román: 10 % német: 9,2 % rutén: 3,8 % egyéb: 2,5 %

(85) A társadalom struktúrája elég szilárdnak tűnik, nincs gyors differenciálódás, elnyomorodás - de megfigyelhető a birtokos parasztság és a köznemesség bomlása. Az uralkodó osztály, a nemesség a lakosság 4,5-4,8 %-át tette ki (a Magyar Királyságban 155 519 fő.) Ennél nagyobb az arány a Dunántúl nyugati részén (5-7 %), de a falvakban legfejletebb 1-2 nemesi család élt. A papi rendbe 18 847-en tartoztak - a falvak többségében se templom, se pap nem volt. A polgárság a Magyar Királyság lakóinak 2,3 %-át alkotta ha ideszámítjuk a nem polgári jogú kézműveseket, városlakókat: 9,3 %-ot. Ha nem jogi kategóriának tekintjük (mint az összeíráskor), hanem polgárnak számítunk mindenkit, akinek polgári háza van, és - bár lehet földje - iparból (nem kontár és nem alkalmi iparűzésből) él, Magyarország lakosainak 4,2 %-át, a Dunántúlon 4,7 %-ot, Esztergom-Komárom megyében a férfilakosság 2,9 %-át kell vizsgálnunk. Értelmiségi volt (a kor fogalmai szerint: nagyobb állású tisztviselő, orvos, jogász, nótárius) országosan 0,12 % - a falvak 91 %-ában nem élt értelmiségi.

(86) A lakosság legnagyobb tömegét, 85 %-át a parasztság alkotta (a felnőtt férfiak 26-27 %-a volt paraszt, Esztergom-Komárom megyében 23,4 %.) A létszámok különböző volta függ attól, hogy kiket tekinthetünk egyáltalán parasztnak: az 1-1/4 telkeseket és örököseiket, vagy mindenkit, aki úrbéres kötelékben élt, tehát a zselléreket és a zsellérség egyes rétegeit (kuriális zselléreket, állandó cselédeket, szolgákat), vagy életforma szerint ide soroljuk a kiváltságos rétegeket (jászok, kunok, hajdúk) is.

(87) Nem egyértelmű, hogy milyen mértékben és mennyire radikálisan differenciálódott, zselléresedett a paraszti osztály. A majorsági termelés fokozódása, a földterület növekedése kettősen hatott a jobbágyságra: egy része jobb módba emelkedett, vagy bérmunkából, szállításból is megélhetett az árutermelés révén. Más részük arra törekedett, hogy legalább megőrizze életszínvonalát, megakadályozza a családtagok elvándorlását. Ezt többnyire úgy érték el, hogy a férfi munkaerőt egy jobbágygazdaságba zsúfolták. Ezt szolgálták az örökö-