Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)

Ortutay Andrásné: Nyergesújfíüu a XVIII. század végén

Ortutay Andrásné Nyergesújfalu a XVIII. század végén Bevezetés „Kétszáz éve, 1780. november 29-én lépett Magyarország trónjára II. József, a Habsburgház e különös sarja, a magyar közigazgatás egyik legnagyobb reformere. Uralkodói tevékenysége, elsősorban egyénisége és progresszív reformjai miatt, szinte trónra lépésétől kezdve a támadások keresztüzébe került, és gyalázása vagy felmagasztalása napjainkig tart." '' Valóban nehéz eldönteni, mi is volt tulajdonképpen: a köz javáért égő, meg nem értett apostol, vagy csak a saját „mindent a legjobban tudó" voltában bízó, kérlelhetetlen diktátor; Don Quijote, akit élete végén kijózanít teste betegsége és intézkedéseinek kudarca, vagy tisztán látó politikus, akit „megbuktat" ellenséges és elmaradott környezete; korán jött vátesz vagy elkésett ember, aki nem ismerte fel, hogy sosem egységes birodalmának részei már megindultak a sajátos fejlődés útján, s nem igénylik a felülről kapott „egyféle" és „egyetemes" „közboldogságot. Az biztos, hogy az uralkodásra tudatosan készülő trónörökös majd császár rendkívül nemes célokat és feladatokat fogalmazott meg. „Minden vezetőnek tehát egészen és teljesen azoknak az ügyeknek kell szentelnie magát, amelyek egész életének értelmét kell hogy adják; ne gondoljon semmi másra, ne halljon meg egyebet, ne lásson meg mást, mint azt, ami ezekre vonatkozik." (2} „...arra törekedtem, hogy az állam minden hivatalnokába beoltsam a szeretetet, amelyet magam érzek a közjó iránt. Minthogy pedig jó csak egyféle lehet, nevezetesen az, ami az egyetemesnek és a többségnek a javát szolgálja, továbbá: miután a Monarchia összes tartományai egyetlen egészet alkotnak, így tehát céljuk is egyetlen lehet." (

Az igen fennkölt hangnemű - és enyhe gúnnyal „pásztorlevélnek" nevezett - írások jól tükrözik a felvilágosodott abszolutista uralom kettőségét: a fő cél az állam és annak megerősítése - de ennek eszköze a „közjó", az anyagi termelés, az egészségügy, a népoktatás, a közigazgatás fejlesztése. Cél az alattvalók boldogsága - de csak úgy, ahogy a „hivatalból legokosabb", maga József akarja. Születésekor kedvesen vaskos tréfákkal fejezte ki örömét a férfiutódot váró nép - és leplezetlen öröm kísérte haldoklását és halálát. De „bukásáról" - bár szokás - túlzás beszélni. A nemesi-rendi ellenállás bontakozott ki oly erővel, hogy maga a halálosan beteg császár is tudta: „Hogy rosszindulat és hetvenkedés uralkodik Magyarországon - az bizonyos. Hogy a hatóságok és az elöljárók erről tudnak, de ezt a rosszindulatot (mint elragadó, hazafias szikrát) nem nyomják el, mégkevésbé jelentik - az is bizonyos." (4) Valóban fenyegette a rendeket a társadalmi - anyagi veszteség veszélye, s érték őket főleg erkölcsi sérelmek. S nélkülük, a kor egyetlen hatóképes belpolitikai erőt képviselő csoportja nélkül a reformokat lehetetlen volt megvalósítani. Bár a bizalmatlan, csak önmagában bízó császár nem támaszkodott egyetlen csoportra, így a felvilágosodott reformerekre sem. Hogy valóban újra európai országgá tette-e Magyarországot Mária Terézia és II. József uralma, nehéz eldönteni. Az biztos, hogy nagyszabású tervek és nagy jelentőségű intézkedések