Évkönyv ’92 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 1. (Esztergom, 1992)
Csombor Kizsebel: Lengyel katonai menekültek Esztergomban a II. világháború idején
A rendelet értelmében a közülethez munkára kiadott lengyel katonák szállásáról a közületnek kellett gondoskodnia. A hadügyi kincstár közlegény után napi 21 fillért, tisztek után napi 70 fillért térített a szállásadóknak. ( "' } A városhoz munkára kiadott lengyelek közül a Városi Kertészet alkalmazottait 1941. augusztus 25-én a Szenttamás-Vízivárosi Katolikus Olvasókör nagytermében helyezték el. (1 A Mérnöki Hivatal lengyel munkásait az Izraelita Hitközség székházában és elemi iskolájában szállásolták el, de laktak ideiglenesen az Ipariskolában is. A szálláshelyek berendezésére 33 vaságyat a városi diákszállóból, 20 db-ot pedig a Páncélos Lőiskola Törzstől kölcsönöztek. (1 * Az ágydeszkák pótlására a város vásárolt deszkákat, amelyekből házilag vágták le a szükséges mennyiséget. Utánuk szállásdíjként 50 pengőt fizetett a város. (102-) A szakmunkásokat a város tulajdonában lévő lakásokban helyezték el. Sulinski Jenő, mivel a Tüdőbeteggondozó Intézetben lévő lakásból ki kellett költöznie, azért, hogy átadja azt az Intézetben alkalmazott dr. Miller József lengyel orvosnak, 1942. december l-jétől havi 60 pengő lakbérpótlékban részesült (103) Komoly nehézséget okozott a katonák ruházatának, cipőinek biztosítása, hiszen az esztergomtábori tábor lakói a legkülönfélébb lengyel harci vagy tartalék egységtől kerültek állományba. A tartalékosoknak szinte csak nyári öltözékük volt, a harci egységek katonái pedig posztóruhában voltak. A magyarországi tartózkodás és a munka a ruhák, cipők teljes elhasználódását eredményezte, nem beszélve a fehérneműről. Azért, hogy az ellátást javítsák, cipész- és szabóműhelyt rendeztek be a táboron belül, ami azonban nem oldotta meg, csak enyhítette a gondokat. A HM. 49.402/eln. 1. b.- 1939./V. fej. A./1. sz. rendelete szerint a lengyel katonák ruházatának javításához szükséges cipész- és szabómesteri szerszámokat és javítóanyagokat a legszükségesebb mértékben a kincstár terhére lehetett beszerezni. (104) Ennek ellenére a műhelyek rendkívül nehéz körülmények között dolgoztak. így pl. a cipészműhely 1941 januárjától szinte csak a kiselejtezett cipőket használhatta javításra. A szabók pedig a leselejtezett katonakabátokból szabtak űj nadrágokat. A megfeszített munkáért az itt dolgozóknak napi 40 fillér munkapótdíj járt. A gazdasági tiszt nehéz helyzetére utal a lengyel Katonai Képviselet vezetőjének a HM. 21. osztályhoz 1940. június 5-én kelt kérése, hogy az esztergomtábori lengyel gazdasági tiszt mellé a lévai táborból két tisztet helyeztessen át, mert az a magyar parancsnokokkal kialakított legjobb viszony dacára képtelen a pénzügyi, gazdasági és közigazgatási teendőket ellátni a sok munka miatt (105) A gazdasági tiszthez így három beosztott tartozott: egy ruházati altiszt, egy a műhelyekért felelős altiszt és egy tizedes mint segéderő. Az 1/2.1. mü.mu.zszlj.-nál vezették be elsőként a ruházati kartoték- rendszert, melyet a Képviselet 1940. szeptember 30-i parancsában minden katonai táborban alkalmazandónak ítélt (106-) A ruházati lapon vezették a katona minden ruházati eszközét, azok használtsági fokát, valamint a pótlást és a cserét. A nyilvántartólap követte a katonát áthelyezésekor is. A rendszert a raktárak állapotát és az embereknél lévő ruhák állapotát tartalmazó segédkönyv egészítette ki. A ruha- és cipőellátás megoldásában segített a II. hadtest, a Képviselet és a Vöröskereszt is küldeményeivel, de ezek csak időlegesen hárították el ezt a súlyos gondot. Az ellátás végleges megoldásának érdekében hozták létre az un. önellátó gazdasági rendszert, ami azt jelentette, hogy a kialakított vásárlóhelyeken a katonák keresetüktől föggően teljes vagy csökkentett áron, de a városi áraknál mindenképpen olcsóbban vásárolhatták meg a ruházati cikkeket és a cipőket. A befizetésekből képződött un. önsegélyző tábori gazdasági alapot a ruházati cikkek, cipők javításához szükséges anyagok vásárlására fordították. Dr. Henryk Feit százados, tábori rangidős kezdeményezésére Waberski főhadnagy és a századparancsnokok 1940. XI. 9-én megalakították a tábori teázót, melyhez az induló tőkét maguk kölcsönözték' <107) Főleg teát, zsemlét, kenyeret és édességet árultak itt Az alapítástól 1941 márciusáig a tiszta haszon 1500 pengő volt (108) A bevétel egy részét szintén a ruhák, cipők pótlására fordították.
