Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Női szerepek a változó időben - Bagi Zoltán: Nők a német katonai táborokban a 16-17. században
NŐK A NÉMET KATONAI TÁBOROKBAN A 16-17. SZÁZADBAN kért cserébe a kitartó vagy futtató szerepét magára öltő férfi védelmet biztosított számára. Emellett a táborban élő zsoldos feleség helyzete is gyorsan változhatott, ha félje elhagyta vagy elesett a csatában. Ekkor számára sem maradt más, mint az, hogy teste áruba bocsátásával biztosítsa megélhetését. Egy bizonyos idő elteltével ezek a nők is hasonló megítélés alá estek, mint azok, akik eleve prostituáltként csapódtak a hadjáratban résztvevő sereghez. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a tábori kéj nők túlnyomó része a mai kutatások szerint nem önként választotta saját maga eltartásának e formáját. Egyszerűen a körülmények kényszeríthették rá őket erre az életformára. Gondoljuk csak meg, hogy a pusztító zsoldoshadseregek, valamint a nyomukban járó betegségek, éhínség és nélkülözés hatására a nők számára sok esetben nem maradt más lehetőség, mint az, hogy a katonákhoz csatlakozzanak, és ily módon próbálják meg biztosítani a megélhetésüket.36 Összegzés írásom elkészítését azért tartottam elengedhetetlenül fontosnak, mivel a hadtörténet eme érdekes - a katonák, valamint a táborokban és a várakban szolgálók mindennapjaiba való bepillantást biztosító - szegmensével Magyarországon mindezidáig senki sem foglalkozott. Magam is csak a leginkább német nyelvű szakirodalom eredményeit tudtam kiegészíteni egynéhány általam talált forrás citálásával. Talán érdemes és hasznos volna e témát illetően is mélyreható kutatásokat végezni az elkövetkező időszakban. így az általánosságok helyett, egy-egy esettanulmányon keresztül lehetségessé válna a magyarországi kora újkori háborúk, hadjáratok idején a zsoldosok, katonák között élt nők szerepének, életének bemutatása, és ezáltal a korszakról alkotott képünk árnyaltabbá, pontosabbá válna. 36 Baumann 1994. 155-162. o.; Burschel 1994. 248-252. o.; Waidmayr 2003. 110-112. o. 267