Évkönyv 2010 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 19. (Esztergom, 2010)
Vármegye- és egyháztörténet - Mózessy Gergely: A békepapok inhabilitásának kérdése (1957-1971)
MÓZESSY GERGELY Az inhabilitás kérdése a Szentszék és a Magyar Népköztársaság közti tárgyalásokon 1958 őszére tehát - nagy nehézségek árán, igen komoly arzenál felvonultatásával - a magyar államhatalom a dekrétummal sújtott békepapok ügyében és érdekében eljutott addig a pontig, ameddig az országhatárokon belül eljuthatott. További javulást már csak az alapvető egyházjogi helyzet megváltoztatásával, azaz a Vatikán álláspontjának revideáltatásával, a dekrétumok visszavonásával lehetett volna elérni. Ehhez azonban államközi kapcsolatokra volt szükség, amelyek közvetlenül a második világháborút követően megszakadtak Angelo Rótta nuncius kiutasításával. A nemzetközi helyzet változása, a II. Vatikáni Zsinat meghirdetése és az általa képviselt enyhülés szelleme, majd XXIII. János pápa halála után a Szentszék keleti politikájának újragondolása megnyitotta a tárgyalás lehetőségeit. 1963-tól zajlottak azok a diplomáciai egyeztetések, amelyek 1964-ben egy részleges megállapodáshoz vezettek a két fél között. Ez - egyebek mellett - megteremtette a csatornákat a későbbi rendszeres diplomáciai érintkezésekhez is. Tévedés lenne azt gondolnunk, hogy a kapcsolatfelvétel fő oka a 21 békepap helyzetének rendezése volt. Ez ugyanis csak kis szelete volt a Szentszék és a Magyar Népköztársaság között rendezésre váró problémahalmaznak. Csak utalunk néhány további témára: az amerikai követségen menedéket nyert Mindszenty József prímás sorsa, a püspöki székek betöltésének szabályozása, az emigráns papok magatartása, az állameskü kérdése, vagy a bebörtönzött klerikusok sorsa. Egyetértünk azonban a korszakra vonatkozó forrásokat kiadó Szabó Csaba értékelésével, aki a békepapok ügyét a fontosabbak közé sorolta. Azt ugyanis folyamatosan napirenden tartotta a magyar fél, nem egyszer szinte zsarolva, és kifejtve, hogy nem lát lehetőséget más kérdések rendezésére, ha a Vatikán e tekintetben nem lép.49 A szentszéki diplomácia is felismerte, hogy ütőkártya van a kezében. S mivel kevés ilyennel rendelkezett, igen sokáig húzta-halasztotta a változtatást, mi több: a kérdéskör néhány elemét tudatosan lebegtette. Például az 1963-ban parlamenti mandátumot vállaló Várkonyi Imre semmiféle választ nem kapott a Szentszéktől arra a megkeresésére, hogy engedélyezik-e számára az effajta politikai szerepvállalást. Róma ugyanakkor eseti engedményekre is hajlandónak mutatkozott. 1969 augusztusában például Mórász Pált minden egyházi állásra alkalmasnak minősítette. (így nem csak kanonoki címét újíthatta fel, hanem egyúttal - a káptalanokban szokásos, fokozatos előléptetési rend szerint - mindjárt kolumnáris kanonok is lett, melyhez Fehérváron apostoli protonotáriusi cím, tehát egy stallumhoz kötött pápai kitüntetés is járt.)50 A dekrétummal sújtott papok ügye még Péter János külügyminiszter VI. 49 Szabó Csaba: i. m. 34. o. 50 SzfVPL-No.7228. - 223, 342/1970.; Vö. Forintos: i. m. 183. o. 256
