Cseszka Éva: Esztergom 1956 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 18. (Esztergom, 2011)

Jaj a legyőzőtteknek! - Szalay Ferenc és társai pere

az sem, hogy a Sztálin emlékművet fölrobbantották volna, és az sem igaz, hogy a győri munkástanáccsal a város olyan szoros kapcsolatban lett volna. Szóba került ezenkívül, hogy az október 25-ei tüntetés vezetője lett, a követelé­seket támogatta, majd az október 26-i délután megalakuló Nemzeti Tanács elnöke, majd a végleges tanács elnökhelyettese lett. Tagja lett a Sötétkapunál történt tragé­diát vizsgáló ún. nyolcas bizottságnak. Majd a Városházáról történt elbocsátásokról kérdezték őt.354 Vádolták, hogy kapcsolatot tartott a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács­csal, és onnan tiltott újságokat hozott le Esztergomba. A vádlott erre elmondta, hogy az általa városba hozott négy újság egyike sem volt tiltott abban az időben, és később is csak az egyik lett betiltva. Az előbbi szervvel való kapcsolattartásra pe­dig Bády István, az Esztergomi Nemzeti Tanács elnöke kérte fel őt.355 Szó volt a város üzemeiben folyó sztrájkról, és azzal is gyanúsították, hogy 48 órás sztrájkra buzdította az üzemeket. Tagja volt annak a küldöttségnek, amelyet december 3-án Tatabányára küldtek a Komárom Megyei Munkástanács létrehozása céljából. A vádlott erre közölte, hogy aznap Tatabányán nem történt semmi sem, mert az érintettek nem tudtak semmiről.356 Tagja lett a Dunamenti Központi Munkástanács elnökségének is, ezenkívül az ülésekről készített híradó szerkesztésében is fontos szerepet töltött be. A Nemzeti Tanács egyetértett az esztergomi asszonyok december 7-i felvonulásával is. Szóba került az a bizonyos plakátátfestés is, amelynek során Szalay mindent magára vál­lalt, és hozzátette, hogy csak ő festette át a feliratokat, a diákok nem.357 Kihallgatása során szóba kerültek ezenkívül a Horváth Csaba perében szereplő ügyek is: a Nemzeti Tanács megalakulása, a Városházáról történt állítólagos elbo­csátások, a szovjet intervencióra való reagálás, valamint a követelési pontok.358 Ennek oka valószínűleg az volt, hogy a másik per vádpontjaihoz felhasználható bizonyítékot találjanak. A kihallgatás során a vádlottakat egymásról is kérdezték. Ok, és a tanúk is többnyire olyan dolgokat vallottak csak, amelyeket maga a vádlott is beismert. Szalay egyébként arra panaszkodott, hogy előzetes letartóztatása előtt tettlegesen bántalmazták.359 354 KEMÖL, EMB. B 732/57. 442 445. (félreszámozva), Kihallgatási Jegyzőkönyv 2-6. 357 KEMÖL, EMB. B 732/57. 446-447. 358 Uo. 450 458. 356 KEMÖL, EMB. B 732/57. 467. 123

Next

/
Thumbnails
Contents