Cseszka Éva: Esztergom 1956 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 18. (Esztergom, 2011)
A Sötétkapu sötét ügye
tankot vezető Ludvig József egyébként úgy emlékszik vissza, hogy le kellett állnia, mert kifogyott az üzemanyag. Erre ő kiszállt, eldobta a pisztolyát és a Rákóczi tér felé menekült.89 Róla egyébként a későbbiekben még lesz szó. Rajta kívül még három katona volt a tankban, akiket kiszállásra kényszerített a tömeg. A harckocsit az előbbi jelentés szerint Kovács hadnagy irányította, aki a kezelőkkel együtt elmenekült. A harckocsit később a tüntetők letakarták egy ponyvával, de még előtte munkaszolgálatos katonák kiszerelték belőle a golyószórót. Valószínűleg ekkor szerzett tudomást a város a védelmi készületekről. Eközben Esztergomban zajlott a forradalom, a tüntető nép elárasztotta a várost. A hadosztály-parancsnokság előtt is nagy tömeg (kb. 1200-2000 ember) gyűlt ösz- sze. Látták a fölállított fegyveres őrséget, és folyamatosan kiabáltak nekik, hogy: „Ti nem vagytok magyarok!”, és, hogy „Magyar katona nem állhatja a mi utunkat!”90 A Széchenyi térről is sokan elindultak a Sötétkapuhoz. Amikorra többségük odaért, már az átjáróban lehetett látni az egyik harckocsit. Nemsokára egy katonai teherautó - karszalagos átállt katonákkal - haladt el az emberek mellett, mely felérve a kapu jobb oldalán állt meg. Ezután kb. 1000-1500 főnyi tömeg vonult fel ismét a hadosztály törzsépülete elé. Voltak, akik tudni vélték, hogy az épületben politikai foglyokat tartanak őrizetben, míg mások úgy gondolták, hogy diákokat tartanak fogva. Arra is rájöhettek, hogy az épületben vannak elszállásolva a Tatabányáról érkezett megyei párttitkár és a 15 AVH-s. Elterjedt a hír, hogy Gerő is köztük van, ami még jobban feldühítette a népet. Ennek előzményeként említésre méltó, hogy a délelőtti órákban állítólag három tehergépkocsi érkezett Budapestről, akik letartóztatott forradalmárok iránt érdeklődtek, illetve ÁVH-sokat kerestek és kíváncsiak voltak, hogy mire lehet számítani a hadosztály részéről. Az őrség parancsnoka engedélyezte, hogy 2 férfi és 1 nő (lehet, hogy négyen voltak, más forrás nyolc fiatalról beszél) bemenjen körülnézni, hogy vannak-e bent elfogott fiatalok. Ok mintegy negyed óráig voltak bent, és nem találtak semmi szokatlant.91 A tömeg azonban ennek ellenére sem oszlott. Lehet, hogy nem is az egész épületen vezették őket végig (mivel erre negyed óra nem lett volna elég), a hadosztálynak ugyanis olyan kazamatái voltak, hogy ott valamelyik félreeső helyen könnyen elrejthették a pártvezetőket. Azt is észrevehették, hogy az alagsorban több mint négyezer kézifegyver van elhelyezve. Horváth Ernő ugyanezt a történetet a következőképpen mesélte: a kedélyek lecsillapítására beengedtek nyolc fiatalt, hogy azok meggyőződhessenek arról, hogy nincsenek fogvatartott fiatalok. „Az igaz, hogy lent valami nagyon de nagyon dohos szagot éreztünk és valami motoszkálást is hallottam, de volt közöttünk, aki azt 89 Darabos László: Ki volt Ludvig József? Esztergom és Vidéke, 1993. november 11.4. 90 Bády István: i. m. 115. 91 KEMÖL, EMB. B 686/57. 148.; S. F. szóbeli közlése. 39