Cseszka Éva: Esztergom 1956 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 18. (Esztergom, 2011)
Készülődés és a tüntetések kezdete
iskolák közül elsőként a Hell József Károly Műszaki Szakközépiskola diákjai csatlakoztak. A kollégium előtt - már szervezetten - gyülekező tömeghez kb. 9 óra körül a diákok nevelőtanára, Szalay Ferenc is csatlakozott diákjaival. A város többi iskolájának tanulói is az utcára vonultak, bár például a Ferences Gimnázium tanulóinak megtiltották ezt. A Szent Antal Kollégium 1956-57-es naplójából való a következő idézet: „Október 25: Küldöttség jött hozzánk a városból, hogy csatlakozzunk a tüntetőkhöz. Igazgató Atya határozott nemet mondott. Továbbra sem hagyhatja el az Intézetet senki. Folyik a rendes napirend.”50 A tüntetők először a Széchenyi téren a Városháza előtt jelszavakat kiabáltak, onnan zászlókat hozva, majd a fáklyás menet a Kossuth Lajos utcán vonult végig, közben ütemesen skandálta: „Ez a haza magyar haza, minden orosz menjen haza!”, „aki magyar, velünk tart”, „Esztergomba Mindszentyt!”, „Aki az utcasarkon áll, az Rákosival cimborái!”, „Aki nincs velünk, az ellenünk!”. Hazafias dalokat, és Kos- suth-nótákat is énekeltek. Ahogy a tömeg vonult végig a városon, minden utcából csatlakoztak hozzá az emberek. A tömeg először a Hősök terére ment, az első világháborús emlékműhöz. Sokan gyertyát gyújtottak a forradalom fővárosi halottainak a tiszteletére. Ezután sokan a városszéli tiszti lakásokhoz akartak menni tüntetni. Szalay Ferenc visszaemlékezésében részletesen leírta a Hősök terén történteket. Az emlékmű lánckerítésének egyik oszlopára állt, úgy igyekezett meggyőzni a tüntetőket, hogy ne menjenek a tiszti lakásokhoz, hanem inkább a városháza előtt mondják el követeléseiket. Diákjai a tettek mezejére léptek. Ahogy írja: „Két diákom addigra már megkerülte a tömeget, belekaroltak a zászlótartóba, átkísérték a város felőli oldalra. És már csak egy mondat kellett: menjünk a magyar zászló után, és elindultunk. így ez valami komoly tervnek látszik, de ez csak utólag ilyen. Akkor meg voltam ijedve. Amikor két diákom eltűnt a szemem elől, nagyon féltem. De ők jobb pszichológusok voltak, mint én. Tettel irányították a tömeget, míg én csak beszéltem.”51 A tüntetők ezután a Vak Bottyán laktanya előtt álltak meg. A Vak Bottyán laktanyában 43 fő maradt Hamar Ferenc főhadnagy parancsnokságával. Október 25-én a tüntetők 23 órakor különböző jelszavakat kiabálva a laktanya bejárata köré gyűltek, elénekelték a Himnuszt, bekiabáltak a katonáknak, hogy menjenek velük, és a címerek levételét követelték. Hamar főhadnagy kiment eléjük, és magyarázni kezdte, hogy ez katonai terület, és a katonák a laktanya területét nem hagyhatják el.52 A tömeg ezt követően a Széchenyi térre, a Városháza elé ment. Innen egy részük 50 A Szent Antal Kollégium 1956-57-es naplójából. (Részletek a Ferences Gimnáziumban őrzött dokumentumból.) Esztergom és Vidéke, 1996. október 24. 5. 51 Nagyfalusi Tibor: Díszpolgárunk: Szalay Ferenc. Esztergom és Vidéke, 1993. november 11.5. 52 HL, 1956-os gyűjtemény, 3. d. A 93. híradó zászlóalj jelentése. 481. 28