Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1727-1734 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 16. (Esztergom, 2007)

Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái - 1728. év

kély értékű dolgokról van szó, és azok a törvény szerint az özvegyet illetik meg, nem adják ki nekik. 662. (XIV.69.) Grosz Mihály, miskolci kötélverö legény, obsitos német katona a múlt vasárnap éjszaka betört Damann György kertész padlására. Damann a tolvajt észrevette, a konyhájába zavarta, majd egy piszkavassal önvédelemből megszúrta. Mindkét személyt börtönbe vetették, de Damannt később kiengedték, mivel a tolvaj sérülése nem volt súlyos, Groszt pedig a városból száműzték. 663. (XIV.70.) Walter Györgynek engedélyezték, hogy borait Stadler János árvái­nak pincéjében tartsa, mivel az ő pincéjében Hersics úr borai vannak. Hersics úr azonban azt ígérte, hogy Szent Mihály napjáig (szeptember 29.) kiüríti a pincét, ezért Walter úrnak is ki kell ürítenie az árvák pincéjét a mondott határidőig. 664. (XIV.70.) Mivel Walter úr fél évig a Stadler-árvák házában lakott és a pincéjét használta, köteles 10 forint bérleti díjat fizetni a házért és a kétszáz akó bor tárolá­sáért is, azaz összesen húsz forintot. 665. (XIV.70.) Szeneczey János kérte, hogy mivel fia megházasodott és szeretne bekerülni a céhbe, vegyék fel a polgárok közé. A város a kérést elutasítja, mivel Szeneczey lutheránus, ezért először át kell térnie a katolikus hitre. 666. (XIV.70.) Szemerédy Imre kérte, hogy az apjáról és anyjáról rámaradt részt adják ki neki. A kért örökséget Tímár Jánosnak, a mostohaapának adják ki, akinek a következő tanácsülésen el kell számolnia vele. 667. (XIV.71.) Pethő Rózsa, Ács Ferenc özvegye kérésére úgy határoztak, hogy Trimmel Lénárd kamarás kifizetheti neki a befizetett 16 forint adó többletet, a kért kertet pedig még ebben az évben szabadon használhatja. 668. (XIV.71.) Szalkay János és Szilágyi János kérelmét elutasították. 1728. június 19. 669. (XIV.71.) Heim Ferenc és Hersics Ferenc távollétében felolvasták Sching- haimb főhadbiztos Budán június 15-én kelt levelét, amelyben felszólítja a várost, hogy a két utolsó téli hónap adóját sürgősen fizesse be, különben be fogja azt haj­tatni. 670. (XIV.72.) Vincze Kata, Stemics Mihály felesége nyíltan, mindenki füle halla­tára káromkodott. Bár ezért súlyosabb büntetést érdemelne, csak annyi büntetést kap, hogy holnap a mise alatt a városháza előtt hegedűben kell állnia. 89

Next

/
Thumbnails
Contents