Tóth Krisztina: Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái 1727-1734 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 16. (Esztergom, 2007)

Esztergom szabad királyi város jegyzőkönyveinek regesztái - 1728. év

520. (XIV.30.) Felolvasták Király Ádám ágens Bécsben március 6-án kiadott leve­lét, amelyben közli a várossal, hogy a Bottyán-házból való katonaság elmozdítása ügyében újra írt a Kamarának és a Fladitanácsnak, és ennek eredményéről azonnal értesíteni fogja a várost. 521. (XIV.30.) A halászok a városi tanács több rendelete ellenére nem a kijelölt he­lyen, hanem más-más helyen árulják a halaikat. Úgy határoznak, hogy a jövőben a halászok csak a templom előtti téren árulhatnak, ha pedig rajta kapják őket, hogy máshol árulnak, 12 forintra büntetik őket. Ezenkívül elrendelik, hogy az árujukat először mindig a városi katonaság parancsnokának kell bemutatniuk, és csak azu­tán árulhatják, miután a katonaság vásárolt belőle. 522. (XIV.31.) A vármegye gyűlésén hozott árszabás szerint az ökör húsának font­ja négy és fél dénár, a tehénhús négy dénár, a borjúhús pedig négy és fél dénárba kerül. 523. (XIV.31.) A szőlőművesek és más napszámosok bérét a tavalyi szerint hatá­rozzák meg, ezt a város mindkét kapujára kiírják. Ha valaki nem ilyen fizetéssel alkalmaz napszámosokat, tizenkét forintra büntetik. 524. (XIV.31.) Mivel Schöffel Ágoston mészáros nem fizette vissza a kijelölt ha­táridőre 18 forintos adósságát Czeltner János özvegyének, az ifjú Tímár feleségé­nek, Mária Teréziának, ezért kiküldik Szentgály András hadnagyot és Oszy Ferenc őrmestert, hogy az adósságot hajtsák be. 525. (XIV.31.) A mészárosok kérték, hogy a város emelje magasabbra a megye ál­tal megszabott árakat. A város ezt nem teheti meg. 526. (XIV.32.) Farbinger György kérte, hogy a háza mellé jelöljenek ki szántót vagy kertet. Mivel Farbinger annak idején nem kért sem kertet, sem szántót, most sem adnak neki. 527. (XIV.32.) Vida György és Madary István kérvényét elutasítják, mivel olyan helyen akartak elletéseket levezetni, amely a város kárára van. De ha a szőlők kö­zött találnak parlagon lévő helyeket, a hegymesterek azt átadhatják Vidáéknak. 528. (XIV.32.) Lukács György molnár ügyét a következő tanácsülésre halasztották. 529. (XIV.32.) Riff János pintér kérte, hogy a városi tanács írjon a budai városi ta­nácsnak az ott lévő költségei miatt. 74

Next

/
Thumbnails
Contents