Levéltár és helytörténet. A Komáromi Levéltáros Szakmai Nap előadásai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 14. (Esztergom, 2005)

Tartalomjegyzék/Obsah - Bencze Cs. Attila: Konkoly-Thege Miklós - amikor a földön járt

BENCZE CS. ATTILA Konkoly-Thege Miklós - amikor a földön járt Történelmünk forgószelei sok mindent söpörtek el e tájról. Többek között az évszázadok alatt keletkezett maradandó értékű irataink nagyobb részét is. így ma abban a paradox helyzetben vagyunk, hogy itt, a mai Komáromban, az egykori Komárom vármegye múltjáról, illetve az e tájhoz kötődő történésekről jobb híján fénymásolt dokumentumok alapján próbálunk egy-egy mozaikot a történelmi tab­lóhoz illeszteni, illetve ezen a tablón egy-egy ecsetvonással finomítani, árnyalni. Mégis azt mondom, örülnünk kell, hogy ma legalább ennyit már megtehetünk, kö­szönhetően a néhány év óta Vágsellyén, a Nyitrai Területi Levéltár anyagaiban le­hetővé vált forráskutatásnak. Tavaly ugyanitt már bemutattunk néhány fontos közigazgatási dokumentumot, most viszont olyan iratokról - s ezek kapcsán eseményekről - ejtünk szót, amelye­ket ma már Nyitrán, az új levéltárban őriznek, de típusukat tekintve igen eltérőek és csupán egyetlen személy köznapi életét és tevékenységét idézik elénk. Egy olyan tudósét, akiről a világ talán többet tud, mint mi. Holott nemzetsége legalább hét évszázadra tekinthet vissza a magyarok történetében. Ám ezt a múltat is hitelt érdemlően már csak az Oslóban található családi levéltár bizonyíthatja. Mert a Konkoly-Thege nemzetség levéltára - újfent forgószél! - végül ott kötött ki! Ezek után nyilván már sejtik, hogy Konkoly-Thege Miklósról, a csillagászról, illetve arról az ógyallai földbirtokosról lesz röviden szó, aki e vármegye viriliseinek listá­ján a 3-4. helyen szerepelt, s aki vagyonát csupán eszköznek tekintette a tudomány szolgálatában. A vonatkozó szakirodalom életének, főleg tudományos tevékenységének állo­másait rögzíti, eredményeit elemzi. Mi erre nem vállalkozunk, nem tisztünk. Any­nyit mégis engedjenek meg emlékezet-frissítésként, hogy elmondjam: 1842. január 20-án született és 1916. február 17-én hunyt el Budapesten. A Komáromi Hírlap­ban megjelent nekrológ szerint a Konkoly-Thege nemzetség ógyallai ágának utolsó sarja volt. Neje, mezőmadarassy Madarassy Erzsébet, két gyermekkel koronázta meg ifjúi életét, ám ennek a két gyermeknek a korai halála élete végéig meghatá­rozta viszonyát a világhoz: az egymást követő tragédiák általában magába fordulást hoznak, nála épp fordítva: megnyitották szívét és szellemét a Világmindenség felé. Életének javarészét asztro-fizikai kutatásokkal töltötte, különösen az üstökösök és a hullócsillagok, valamint a napfoltok tanulmányozásával. A 19. század hetvenes

Next

/
Thumbnails
Contents