Levéltár és helytörténet. A Komáromi Levéltáros Szakmai Nap előadásai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 14. (Esztergom, 2005)
Tartalomjegyzék/Obsah - Halász Iván: A visszatérő zsidóság sorsa a vegyes lakosságú dél-szlovákiai területeken közvetlenül a második világháború után (Léva és környéke 1945 és 1946-ban)
witzi haláltáborba. (Innen viszont később egyes deportáltak más táborokba is kerültek, például Buchenwaldba). A háború befejezése után a deportáltaknak csak egy töredéke tért vissza. Léva Város Krónikája szerint az elhurcoltak közül 104 személy tért haza. A túlélők száma azonban a bujkálásnak és a munkaszolgálatnak köszönhetően valamivel nagyobb volt. Itt meg kell említeni, hogy a lévai gettóba annak idején a zselízi, verebélyi és a párkányi járás községeiből is gyűjtöttek zsidó lakosokat, tehát a helyi pályaudvarról deportáltak száma nem azonos a korábbi városi lakosok számával. Ezen kívül a háború éveiben nagy volt a mozgás, tehát nem mindegyik deportált volt helyi őslakos. A krónikás adatai szerint a lévai hitközségből összesen 220 fő menekült meg a halál elől. A szám azért nagyobb a visszatértek számánál, mert - ahogy már volt róla szó - nem mindenkit deportáltak, voltak ugyanis olyanok, akik éppen munkaszolgálaton voltak vagy bujkáltak. A német-nyilas uralom Léván 1944. decemberében ért véget, amikor a városba bevonultak a Vörös Hadsereg egységei. Januárban és februárban pedig elkezdődött a csehszlovák hatalom restaurációja, és az igazgatási posztokat a helyi születésű kommunistáktól fokozatosan kezdték átvenni az északról érkező szlovák partizánok és hivatalnokok. 1945 kora nyarán, amikor a városban megjelentek az első túlélők, tehát már az új, tisztán szlovák igazgatási hatalom irányította a város életét. A városi igazgatási bizottság 1945. augusztus elején elvégezte a repatriánsok jegyzékének összeállítását, döntően a segélyezés céljából. A munka elég sietősen zajlott, mert az összeírást 1945. július 31-én elrendelő járási nemzeti bizottság augusztus 8-i határidőt szabott meg, amit azzal indokolt meg, hogy a sors által legnagyobb mértékben sújtott személyekről van szó, azért az érdekükben nem szabad tovább halogatni az összeírást. 7 Az összeírás gyakorlatilag úgy történt, hogy felhívták a zsidó túlélőket, valamint a táborokból visszatért többi elhurcoltat, hogy augusztus 6-án és 7-én jelenjenek meg a városházán a nyilvántartásba vétel végett. A repatriánsok jogosultak voltak egyszeri pénzügyi segélyre és szükség esetén orvosi kivizsgálásra. A repatriánsok jegyzékébe nemcsak a deportálásból visszatért személyek kerültek, hanem azok is, akik bujkálva élték túl az üldöztetést, hiszen anyagilag azok is roppant nehéz helyzetben voltak. A túlélők segélyezésével a visszaemlékezések szerint az ún. Zsidó Otthon foglalkozott, amelyet a Joint nevü amerikai karitatív zsidó szervezet támogatott. Itt kaptak szállást azok, akiknek nem volt hova menniük, illetve minden rászorult zsidó repatriáns itt tudott étkezni. Az otthon egyfajta közösségi házként is szolgált, itt találkoztak a sorstársak és információt cseréltek egymással. 8 Nem szabad elfelejte7 Ministerstvo vnútra SR Štátny archív v Nitre Pobočka Levice. (Magyarul: Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma, Nyitrai Állami Levéltár, Lévai Fiók. Továbbiakban rövidítve: MV SR SAN Pob. LV) Súpis repatriantov (A repatriánsok jegyzéke), Úrad ONV v Leviciach, č. j. 1796/45, spis 1948/1945. 8 Hoch, Mose: „... é s vigaszt nem találsz". 1972. 172.
