Levéltár és helytörténet. A Komáromi Levéltáros Szakmai Nap előadásai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 14. (Esztergom, 2005)
Tartalomjegyzék/Obsah - Bonhardt Attila: A M. Kir. Honvédség és a zsidókérdés
- Zsidókat nem lehet beosztani anyaországi, valamint kivonuló de nem harcoló alakulatokhoz, irodákba, törzsekbe, gazdasági hivatalba, küldöncnek, lóápolónak, kocsisnak. - A tartalékos tiszti minősültséggel bíró zsidókat - az I. világháborús hadikitüntetésekkel rendelkezők kivételével - rendfokozatuktól meg kell fosztani. - Az összes zsidó legénység - repülő, határvadász, páncélos és híradó csapatok kivételével - minden fegyvernemre arányosan legyenek elosztva. - A zsidókat polgári foglalkozásukban nem lehet meghagyni (a keresztények elől minden nyereséget learatnak), a hadseregben pedig olyan helyre kell beosztani őket, ahol nem keltik annak látszatát, mintha a veszteségek alól ki akarnák vonni magukat. 8 A feszültté vált román-magyar viszony miatt 1940 nyarán elrendelt mozgósítás során a zsidó tartalékosokra már ezek az irányelvek vonatkoztak. A mozgósítás alatti helyzetet a Honvédelmi Minisztérium l.b. (háborús szervezési) osztály így foglalta össze: ,J\ta CL kivonuló alakulatoknál - a védett alakulatok kivételével - 510% zsidó legénység teljesít szolgálatot. Zsidó tiszt a kivonuló alakulatokhoz nincs beosztva. A zsidó orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek és mérnökök az országos hiányra való tekintettel polgári képesítésüknek megfelelő beosztást kapnak, azonban parancsnoki, főnöki helyet nem tölthetnek be. A zsidó tisztekből - akik az előbb említett orvosok, stb. kivételével, jelenleg mind a kiegészítő parancsnokságok állományában vannak - és a csapatnál beosztást nem nyert legénységből különleges munkásszázadokat kell felállítani." A zsidó tartalékos tisztek helyzete sürgős rendezést kívánt, különös tekintettel arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium elrendelte az összes zsidó különleges munkásszázad hadiállományra emelését. A tárgyban összehívott vezetési értekezleten a HM. l.b. osztálya az alábbi megoldásokat javasolta: 1. A zsidó tisztek bocsátassanak el rendfokozatukból, és így osztassanak be a különleges zsidó munkás századokba. A századparancsnok és törzse magyar fajú. 2. Lényegében a mai helyzet fenntartása, vagyis minden zsidó fajú nemtényleges tisztet, hasonló állásút, hadapródot rendfokozatának megfelelően be kell vonultatni. a) Az orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek és mérnökök ilyen minőségben nyernek beosztást, de parancsnokok, vezetők nem lehetnek. A szükségleten felülieket a helyőrségi kórházak, a vonatosztályok, illetve az utászzászlóaljak pótszázadok állományába kell áthelyezni. HLVKF. 3571/eln. 1.-1940.