Levéltár és helytörténet. A Komáromi Levéltáros Szakmai Nap előadásai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 14. (Esztergom, 2005)
Tartalomjegyzék/Obsah - Bonhardt Attila: A M. Kir. Honvédség és a zsidókérdés
zottként zsidó nem léphet az állam, törvényhatóság, község vagy más köztestület szolgálatába. 1939. március 31. és május 13. közt a Honvédelmi Minisztériumban több vezetőségi értekezleten foglalkoztak a II. zsidótörvény honvédségen belüli végrehajtásával. Itt alapelvként leszögezték: „A zsidóság káros befolyása elsősorban a honvédelemnél érezteti hatását". Ezért kimondták: A zsidótörvény értelmében zsidónak minősülő egyén hivatásos, illetve továbbszolgáló tiszt, tisztjelölt, altiszt és tisztes nem lehet. ,JVem elégedhetünk meg a zsidótörvényben megszabott szűk keretekkel, hanem a kérdés rendezésénél honvédelmi szempontból szigorúbb mértéket kell alkalmaznunk" - hangsúlyozták. A hivatásos állománynál alkalmazott szigorítás szerint a hivatásos tiszteknél legfeljebb egynyolcad (egy nagyszülő), a nem hivatásosoknál legfeljebb egynegyed (két nagyszülő) vérkeveredést tartottak megengedhetőnek. A katonai tanintézetekben tanuló tiszti sarjadéktól egyértelműen 100%-os keresztény származást követeltek. A hivatásos állomány elbírálásáról 1939. május 13-án hozott határozat kimondta: - A hivatásos tiszteknél és hasonló állásúaknál azt, aki a törvény szerint zsidónak minősül fogyatékba kell venni. - Azok a tisztek, akik a hadseregben alkalmazott, a törvénynél szigorúbb feltételeknek nem felelnek meg, szolgálatban maradhatnak, azonban vezető helyre és bizalmas beosztásokba (ideértve a vezérkart, a hadmérnöki kart, a hadbiztosi tisztikart) nem juthatnak, illetőleg onnan áthelyezendők. - A tiszti nevelőintézetek növendékei közül a törvény szerinti zsidókat el kell bocsátani. A szigorított feltételeknek meg nem felelőket nem a zsidótörvény alapján, hanem alkalmatlansági okokból (egészségi állapot, tanulmányi előmenetel, gondolkodásmód) kell fogyatékba venni. - A tisztek feleségének elbírálása ugyanúgy történik, mint a tiszteké. A zsidó származású feleséggel rendelkező tisztek vezető beosztásba nem kerülhetnek. - A tartalékos tiszteknél a törvény alapján kell állni. A törvény szerint zsidónak minősülők tiszti rendfokozatot nem nyerhetnek. A jövőben a tartalékostiszt-képzés keretén belül kell majd szigorítani, illetve rostálni, miután a tartalékosokra a hivatásosoknál életbe léptetendő szigorúbb elbírálás nem alkalmazható. Mivel a zsidó tartalékos tisztek rangját megfelelő törvényes alap nélkül elvenni nem lehetett, a vezetőségi értekezlet úgy döntött, hogy a zsidónak számító tartalé-