Levéltár és helytörténet. A Komáromi Levéltáros Szakmai Nap előadásai - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 14. (Esztergom, 2005)
Tartalomjegyzék/Obsah - Lakos János: A levéltári értékelés időszerű kérdései
Figyelmen kívül hagyva az óriási költségigényt, mindenekelőtt a levéltári etikai alapelv szól a szárnyaló elképzelés ellen. Eszerint az iratokat abban az eredeti formában, azon a hordozóanyagon kell megőrizni, amelyben, ill. amelyen keletkeztek. (Természetesen ez nem zárja ki, sőt megköveteli a biztonsági és állománykímélő másolatok minél szélesebb körű készítését.) Mondható erre, hogy az elektronikus iratok esetében az etikai elv sem lehet gátja a teljes körű megőrzésnek. Ám van még egy gát, talán a legkomolyabb! Mert mit kezdene az utókor kutatója az irdatlan mennyiségű, lényegében rendszerezhetetlen, áttekinthetetlen, a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetését lehetetlenné tevő információdzsungellel? Mai ismereteink alapján kijelenthető, hogy a levéltári értékelés és selejtezés a jövőben sem lesz figyelmen kívül hagyható probléma! Három fontos kérdéskörre térek ki a következőkben. I. A megőrzendő iratok kiválogatásában milyen szerepet játszanak a levéltárak? Egyáltalán nem volt mindig általánosan elfogadott követelmény az, hogy a levéltáraknak meghatározó részt kell vállalniuk az értékelő munkában. Szélsőségesnek egyáltalán nem nevezhető álláspontot fogalmazott meg például Hilary Jenkinson angol levéltáros 1922-ben. Szerinte a levéltárosok és történészek - egyoldalúságuk, elfogultságuk miatt - nem alkalmasak a szelekció elvégzésére, ez csak az iratokat létrehozó szervek feladata lehet. Nagy-Britanniában egy ideig ez a teljesen elzárkózó álláspont nyomta rá bélyegét a levéltárak iratértékeléshez való viszonyára. A német levéltárosok ellenben már a 19. századtól kezdődően azt a nézetet képviselték, hogy a levéltáraknak meghatározó szerepet kell vállalniuk a levéltárba kerülő iratok kiválogatásában. Magyarországon a 19-20. század fordulójától a német felfogás vált uralkodóvá, noha a gyakorlatban csak kevésbé érvényesülhetett. (Azért egyes minisztériumok és törvényhatóságok már a 20. század elején véleményezésre megküldték iratselejtezési terveiket az Országos Levéltárnak.) Annyit konstatálhatunk, hogy az utóbbi évtizedekben a levéltárak általában aktív, meghatározó részesei lettek a levéltári megőrzés körébe tartozó iratok meghatározásának. Kizárólagos hatáskörrel azonban nem rendelkeznek, mert a legtöbb országban - ugyan különböző mértékben - a törvényhozás, a kormányzat és a közigazgatási szervek továbbra is saját hatáskörben utalhatnak levéltárba iratokat. így például hazánkban törvény rendelte el az eredeti törvénypéldányok, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. emlékeztetői, valamint a választási jegyzőkönyvek levéltárba adásának kötelezettségét. Ezt leszámítva a valamennyi közfeladatot ellátó szervnél kötelezően alkalmazandó irattári tervekben teljes mértékben a levéltárosok szabják meg a ki nem selejtezhető, levéltári értékű irattári tételek körét. Érdemes megemlíteni az újabban kialakult holland gyakorlatot. Hollandiában az 1990-es évek elejétől kezdődött egy új típusú, nem az iratok, hanem az ún. igaz-
