Kürthy Anna - Tóth Krisztina: Komárom és Szőny képviselő-testületi jegyzőkönyveinek kivonatai 1879-1950 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 12. (Esztergom, 2004)
SZŐNY JEGYZŐKÖNYVEINEK KIVONATAI 1879-1950
és 1/4 kataszteri hold lucernást az apaállatok takarmányozásához szükséges lucerna biztosítása végett. 2817. (6/97-98.; 55.) Bencze Ádám képviselő-testületi tag javasolja, hogy 1949. január l-jétől a közsegélyeket, az eddigi 25 forint helyett 40 forintra emeljék fel. A képviselő-testület egyhangú határozatával kimondja, hogy az eddigi 25 forint, rendkívül csekély összeget havi 40 forintra emeli fel. 2818. (6/98-99.; 56.) Az előadó jegyző jelenti, hogy a képviselő-testület a 16/1948. kgy. számú véghatározatával az almásfűzitői iskolai telek céljára a szőnyi ingatlanok kisajátítás útján való megszerzését rendelte el. A szakértői becslés szerint a rajta lévő romos épület értéke jelenleg 60 000 forint, amely a községháza, iskola, orvosi rendelő céljára a helyrehozatal után feltétlen megfelel. A képviselő-testület egyhangúlag hozott határozatával kimondja, hogy az Ipari Növényeket Feldolgozó Szövetkezet tulajdonát képező romos épületet megszerzi, és erre a célra az 1949. évi költségvetésbe 50 000 forintot előirányoz. 2819. (6/99.; 57.) Az előadó jegyző jelenti, hogy a képviselő-testület a 19/1947. kgy. számú véghatározattal az Újtelep Duna-sori részén lévő Tick-féle, 254 négyszögöl területű ingatlan megszerzését határozta el utcanyitás céljára kisajátítás útján, mivel tulajdonosa magánjogi úton eladni nem hajlandó. A képviselő-testület egyhangúlag hozott határozatával kimondja, hogy az 1949. évi költségvetésben 3000 forintot irányoz elő a Tick-féle telek megszerzésére, mivel az Újtelep Dunasori részén a lakosság már nem csak kéri, hanem követeli azt. 2820. (6/99-100.; 58.) A község hároméves tervében szerepel az artézi kút fúrása, amelyre az árajánlat összege 35.000 forint. A képviselő-testület egyhangú határozatával kimondja, hogy az 1949. évi költségvetésbe 35.000 forintot irányoz elő az artézi kút létesítése céljára. 2821. (6/100.; 59.) A régi községháza, az új községháza, valamint a Rendes-féle lakás kerítése a háborús események következtében annyira megrongálódtak, hogy javításuk lehetetlen. A képviselő-testület az 1949. évi költségvetésben, a fent jelzett épületek drótkerítéssel való bekerítésére egyhangúlag 10 040 forintot irányoz elő. 2822. (6/100-101.; 60.) Az elöljáróság tagjai év közben már többször tárgyalásra tűzték ki a mezőőrök vadászfegyverrel való ellátását. Mivel a határ őrizeténél a fegyverre feltétlen szükség van, javasolják a képviselő-testületnek, hogy a három mezőőr részére fegyvervásárlás céljára 1200 forintot irányozzon elő. A képviselőtestület az 1949. évi költségvetésbe 1200 forintot előirányoz, mert a mezőgazdasági termények megóvása csak a vadászfegyverrel ellátott mezőőrökkel biztosítható.