Kürthy Anna - Tóth Krisztina: Komárom és Szőny képviselő-testületi jegyzőkönyveinek kivonatai 1879-1950 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 12. (Esztergom, 2004)

SZŐNY JEGYZŐKÖNYVEINEK KIVONATAI 1879-1950

ta, s mindenben megfelelőnek találta; mivel az iskola és óvoda semmiféle jövede­lemmel nem rendelkezik, a teljes szükséglet a községi háztartási alap költségvetés­éhez csatolandó. 2454. (5/252.; 25.) Az 1940. évi számadási főkönyv egyes fejezeténél, illetve ro­vatánál olyan kiadások mutatkoznak, amelyek a költségvetés készítésénél előre nem voltak láthatóak, s ezekre fedezet sem lett előirányozva, ezért az elöljáróság elkészítette a hitelátcsoportosítási kimutatást, amelyet a képviselő-testület átvizs­gált, szükségesnek talált és jóváhagyott. december 13. 2455. (5/253.; 26.) Matyus Zsigmond helybeli lakos külterületen való építési ké­relmet nyújtott be, bár egyszer már elutasították. De több képviselő hozzászólása után a képviselő-testület határozatilag kimondja, hogy Matyus Zsigmondnak és más kérelmezőnek is a község külterületén az építkezést engedélyezi, azzal a fel­tétellel, hogy megfelelő magasságú kerítéssel lássák el az udvart, a baromfiak által okozott mezei károk miatt. 2456. (5/253.; 27.) Börcsök Béla helybeli lakos beteg, munkaképtelen, eltartására kötelezhető hozzátartozója nincs, és bár a község terheihez soha hozzá nem járult, mégis a képviselő-testület havi 10 pengő segélyt határozatilag megállapít. 2457. (5/254.; 28.) A képviselő-testület egyhangú határozatával kimondja, hogy a 6/1938. kgy. számú határozat értelmében, a hősi emlékmű felállítására a rendezvé­nyek díjából befizetni rendelt 20 pengő szedését beszünteti, megfelelő indoklás mellett. 2458. (5/254.; 29.) A községi alkalmazottak (szülésznő, óvodai dajka, gyepmester stb.) fizetése az 1931. évben a miniszterelnöki rendelet értelmében csökkent, és még ma is ezen csökkentett fizetést kapják. A 8000/1940. M.E. számú rendelet felhatalmazza a községeket, hogy alkalmazottaik fizetését az eredeti összegre emeljék fel. A képviselő-testület egyhangú határozattal utasítja az elöljáróságot a rendelet mielőbbi végrehajtására. 2459. (5/254-255.; 30.) A községi építkezések ügyében hozott 20/1940. kgy. számú határozatot Komárom vármegye törvényhatósági kisgyűlésén 1940. november 12­én az 1000/1940. kisgyülési számú határozatával lett jóváhagyva azzal, hogy az építkezés csak akkor kezdhető meg, ha a szükséges előméreti költségvetést és ter­veket jóváhagyják, illetve engedélyezik. A képviselő-testület az előterjesztésben foglaltakat egyhangú határozatával tudomásul veszi, s utasítja az elöljáróságot az ügy előkészületeinek mielőbbi végrehajtására.

Next

/
Thumbnails
Contents