Kürthy Anna - Tóth Krisztina: Komárom és Szőny képviselő-testületi jegyzőkönyveinek kivonatai 1879-1950 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 12. (Esztergom, 2004)
SZŐNY JEGYZŐKÖNYVEINEK KIVONATAI 1879-1950
ség határain belül minél előbb emlékmüvei örökíttessék meg, s kérik a község anyagi segítségét, valamint engedélyét az előadások és egyéb rendezvények megtartásához, amelynek bevételét erre a célra fordítanák. A képviselő-testület több pontban ismertette álláspontját, majd kimondja, hogy az engedélyezett rendezvények bevételéből 20 pengőt fizessenek be erre a célra, amelyből néhány év alatt méltó emlékművet lehet emelni egy impozáns országzászlóval kapcsolatban már e célra kijelölt helyen, a Hősök terén. 2390. (5/196-197.; 7.) Az 1937. évi községi háztartási, letétpénztár és leventealap számadásait tizenöt napi közszemle után a képviselő-testület átvizsgálta, mindenben rendben találta, s egyhangúlag jóváhagyta. május 3. 2391. (5/198.; 8.) Röszl Károly osztrák állampolgár kérelme, hogy a magyar állampolgárság megszerzése után Szőny község kötelékébe felvételt nyerjen. A képviselő-testület megállapítja, hogy a nevezett évek óta a községben lakik, a tűzoltótestületnek megalakulása óta aktív és lelkes tagja, viselkedése kifogástalan, magyar nőt vett feleségül, gyermekei műveltek, megélhetése biztosítva van, így a kérelemnek semmi akadálya nincs. 2392. (5/199.; 9.) Az előadó ismerteti a belügyminiszter a „községi közigazgatás zavartalan működése céljából a községekben kisegítő munkaerők alkalmazása" tárgyában kiadott rendeletét. A képviselő-testület a rendelet és az előterjesztés meghallgatása után meghozta határozatát, s kimondja, hogy amíg kisegítő munkaerő áll alkalmazásban, fizetéses jegyzőgyakornok fel nem vehető. 2393. (5/199-201.; 10.) Az előadó ismerteti az orvoslakás építése és átalakítása ügyében a Dr. Kenyeres György miniszteri titkár által 1938. március 5-én készített jegyzőkönyvet. A képviselő-testület kijelenti, hogy a jegyzőkönyvben foglaltak nagy részével nem ért egyet, s azt több pontban, egyenként ki is fejti. Véleménye szerint az építkezéshez szükséges összeg egy-két éven belül a költségvetés keretében biztosítható lesz anélkül, hogy a községi pótadó nagyobb mérvű emelésére szükség lenne, annál is inkább, mivel e célra a községnek a takarékban kereken 10.000 pengő van elhelyezve. augusztus 6. 2394. (5/202-203.; 11.) A helybeli római katolikus és református egyház vezetőségének kérelme, hogy az egyházak által fenntartott felekezeti iskolák támogatására a község évi 1500-1500 pengő segélyt biztosítson; a bemutatott költségvetések és egyéb gondok, problémák meghallgatása után a képviselő-testület szavazás útján mindkét egyháznak a 1939. évben 1000-1000 pengő segélyt nyújt azzal a feltétel-