Kántor Klára: Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái II. 1710-1723 - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 10. (Esztergom, 2003)
Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei 3. kötet. 1710-1723
Lipótot, és mintegy 35 halálos sebet ejtett rajta, kioltva ezzel az életét. A törvényszék elrendeli, hogy a következő ülésig a szolgabíró állítsa elő azokat a személyeket, akik tanúként jelen voltak. 823. (3/ 425-428) Hivatali büntetőper Bogyó János lótolvaj gonosztevő ellen, aki a Nyitra megyei Cétényben ellopta Tóth Pál úr hátaslovát, valamint Mészáros Ferenc lovát a - mostanra már halott - testvérével, Bogyó Györggyel, végül társaival szintén ellopott egy lovat Harasztiból. A vádlott egyszerűen tagadja a vádat, s azt állítja, hogy a két hátast Bogyó György és Barta Márton lopták el, míg a harmadikkal kapcsolatban bemutatott egy írást Szörényi Ferenc Nyitra megyei alszolgabírótól, amelyben az áll, hogy amennyiben Bogyó János és társa még kifizet az elefántiaknak 30 forintot a lovak árában, tartozásukat törlesztették. A tiszti ügyész tiltakozik a vád tagadása ellen, és bemutatja Rudnyánszky Zsigmond szolgabíró és Pesthi Ferenc esküdt Nyitra megyei tisztviselők írásos nyilatkozatát, mely néhai Berta Márton vallomását, valamint a szintén halott Bogyó Györgynek a - szolgabíró és Gellért Antal akkori esküdt által hitelesített - vallomását tartalmazza. A harmadik levelet Huszár Imre szolgabíró adta ki, s néhai nemes Sipos Imre vallomását tartalmazza. Az első kettőből világosan kiderül a lopás ténye, a harmadikból a tettestárs Sipos Imre személye.125 Berta, másképp Országh Mártont 1723. március 17-én Nyitra megyében kínvallatásnak vetették alá, melynek során azt vallotta, hogy a Kiscétényben lakó nemes Tóth Pálnak Bogyó János lopta el a lovát, ugyanígy Mészáros Ferenc lovát a testvérével, Györggyel együtt lopta el. A másik igazolás szerint Berta Márton az alábbiakat vallotta: 1. Bogyó György két lovat lopott Örményben az elmúlt év Mindszent ünnepe táján Mészáros Ferenctől, majd átadta azokat Bogyó Jánosnak. 2. Tóth Pál hátasát Bogyó János lopta el, a ló legalább 30 tallért ér. 3. Az elefánti (Leffantienses) két lovat Berta Márton, Bogyó János és testvére lopták el. 4. A Pest megyei Harasztiban egy pej lovat lopott el Bogyó János a testvérével és Berta Mártonnal. Huszár Imre Esztergom megye szolgabírájának bizonyságlevele szerint 1722. december 29-én Kőhídgyarmaton lótolvaj láson kapták nemes Sipos Istvánt Surányból, aki bevallotta, hogy társai Mészáros Ferenc és Haluska István Vámosmikoláról és Bogyó János Béláról. A párkányi Túrái Gécivel Párkányban loptak két lovat, melyeket Köbölkútnál adtak el, Túráinak 6 forint jutott. 125 A jegyzőkönyv a továbbiakban szó szerint idézi a Nyitra megyei tisztviselők által kiállított igazolásokat a lefolytatott eljárásokról. 154