Olvasókönyv. Esztergom és Komárom megye az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 6. (Esztergom, 2000)

Hermann Róbert: Esztergom és Komárom megye 1848-49-ben

tésével, ám a június 28-ai győri csatavesztés és a cs. kir. hadsereg Duna-jobb- parti előretörése miatt a munkálatokat június végén abbahagyták, s az itt dolgozó utászokat Komáromba vezényelték. Május-június fordulóján Esztergomon és Párkányon keresztül vonult az I., n. és in. hadtest a Vág mentére.

Esztergom megyét ezután lényegében elkerülték a hadiesemények, Komáromot viszont annál inkább érintették. A Vág-menti magyar támadási kísérlet kudarca után Haynau cs. kir. táborszernagy átcsoportosította erőit a Duna jobb partjára, s június 28-án bevette Győrt, majd Komáromig tört előre. Július 2-án Haynau csapatai megtámadták a Duna-jobbparti magyar állásokat. Haynau célja az volt, hogy a magyarokat az elsáncolt táborba szorítsa vissza, s ily módon elvágja őket a Duna jobb partján a fővárosba vezető utaktól. A támadás túl jól sikerült, az osztrák balszámyon egy dandár elfoglalta a monostori sáncokat, a jobbszámy pedig Ószőny községet. A sáncok visszavétele fontos volt, mert nélkülük az egész déli magyar sáncrendszer veszélybe kerülhetett. Náluk is fontosabb volt azonban Ószőny visszafoglalása. Ószőny volt a Budára vezető út kulcsa, ezt tehát mindenáron vissza kellett foglalni az ellenségtől, ha a fővezér tartani akarta magát ígéretéhez, s másnap meg akart indulni seregével Budára.

Haynau túlerő birtokában hajtotta végre támadását, s Görgei csak akkor számíthatott sikerre, ha valamilyen módon sikerül meggyengítenie az ellenség jobbszámyát. Ezért a monostori sáncok visszavétele után úgy döntött, hogy az ellenség jobbszámyát támadja minél nagyobb erőkkel. A Poeltenberg vezette VII. hadtest és a II. hadtest olyan hevességgel tört előre, hogy csaknem szétzúzta Schlik Herkálypuszta és Ács között felálló dandárait. Schlik segítségére sietett a cs. kir. fősereg mellé beosztott, egy magyar hadtest erejének megfelelő orosz Panyutyin-gyaloghadosztály, majd az Ószőnyt biztosító Simbschen-lo- vasdandár is. Erre tartott a Wohlgemuth tábornok vezette IV. cs. kir. hadtest nagy része is. Schlik, Panyutyin és Simbschen együttesen visszavetették Poeltenberg lovasságát. Görgei érzékelte, hogy az ellenség erőinek jelentős része immár Poeltenberg lovasságát szorongatja, s ezzel az Ószőnyt támadó magyar csapatok esélyei jelentősen javultak. Elhatározta, hogy a cs. kir. jobbszámyra vonuló alakulatokat minél tovább foglalkoztatja, s ezért újabb lovasrohamot intézett a cs. kir. balszámy ellen.

Görgei és Poeltenberg személyesen vezették a lovasrohamot, amelyben három (II., III. és VII.) hadtestnek összesen legalább 24 huszárszázada, mintegy 3000 lovas vett részt. A fővezér a centrum bal szélén rohamozó Hanno20