Sobieski emlékkönyv. Sobieski III. János lengyel király halálának 300. évfordulója alkalmából rendezett konferencia anyaga - Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltára Évkönyvei 5. (Esztergom, 1999)

Várnai Dorota: Sobieski alakja a kortársai szemében

Thököly követeket küldött, de a litván hadak fellépése nagyon megzavarta a tárgyalásokat. Továbbá azt olvashatjuk: „Ez a nemzet szüntelenül istenhez fordul, a mi védelmünk alá helyezi magát, belénk veti minden reményét - s ezért öldössük őket? Méghozzá azokat, aki bennünket eltartanak és eltartani fognak? A török városoknál kell harcolni, nem e szegény földi férgeket eltiporni". Ugyanitt az áll, hogy a követek leveleikben tájékoztatták urukat, hogy a litván hadak által elkövetett rablás és pusztítás a király tudta nélkül történt. E levélben még két érdekes megjegyzés vonatkozik a magyarokra. Azt olvassuk benne, hogy a szombati, (bécsi) győzelem napján a török maga mellé parancsolta Thökölyt, de ő elkésett, és csak a hegyekből nézte a harcot.,,Egyes követek - írja Sobieski - tagadják, mások szerint szándékosan tette, hogy semmi okot ne adjon nekünk az ellenségeskedéshez ". Még mindig ugyanebben a levélben tájékoztatja a feleségét, hogy a magyarok nagyon elégedetlenek Lotharingiai Károlynál tett látogatásukkal, és nyíltan mondják, hogy „ha akarják, hogy elhagyjuk a török protekciót, hadd vegyük fel a lengyel protekciót". E megnyilatkozás után Sobieski még egyszer kijelentette, hogy mint mediator áll közéjük. A király valódi aggodalommal kísérte végig Thököly lépéseit. Szeretett volna segíteni rajta, de egyre kilátástalanabbá vált az egyetértés. A következő napokban írt leveleiben többször panaszkodik Thökölyre, kifejezi felháborodását magatartása, halogatása miatt: „ Thökölyvel még mindig nincs semmi konklúzió. - írja — Ez a bolond a halogatásával saját vesztét fogja okozni." Október 30-i levelében olvassuk, hogy a császáriak már egyáltalán nem akarnak tárgyalni Thököly követeivel, bár „ igaz, maga Thököly hibás, hogy tanácsaimat nem akarta meghallgatni, hogy halogatta, ... és az utolsó lépést, amit meg kellett volna tennie, nem tette meg. - írja Sobieski - Nem tudom, hova vezeti majd a desperáció". Bár a tárgyalások nagy nehézségekbe ütköztek, Sobieski mélységesen sajnálta Thökölyt, aki „nagyon és veszélyesen beteg" és „csaknem mindenki elfordult tőle". Egy másik levelében a király kételkedik abban, hogy sikerülhet bármilyen eredményre jutni Thökölyvel: „Látom — olvassuk - önkéntesen akarja saját magát elpusztítani". Végül december 6-i levele szerint végleg elhagyta a remény a dolog eredményes kimenetelére. A tárgyalások megszakadtak: „Leírhatatlan, mekkorát csalódtam a császárba és Thökölybe vetett reményeimben ". Miközben a tárgyalások egyre nehezebben folytak, Sobieski és Thököly viszonya egyre romlott; a lengyel had szállást, élelmet, biztonságos átvonulási lehetőséget várt a magyaroktól, a magyar földön menetelve más fogadtatással találkozott. Sobieski egyik levelében így nyilatkozik a magyar népről: „Igaz, hogy ezzel a néppel a németeknek másképpen kellett volna bánniuk, de azért ez a nép is elég rossz és kegyetlen. Azok ott a török határnál erényes emberek, de az itteniek akasztófára valók". A tárgyalások végleg megszakadtak, Thököly most már valóban ellenséget látott Sobieskiben. Absolon még ekkor is megpróbálta megmenteni a reménytelen helyzetet. Sobieski december 9-én a következőket írta: „Absolon istenre könyörgött, hogy ne induljanak Magyarországról ily hamar, meghívott a késmárki palotába, és megígérte, hogy leveleit megkapván Thököly még meggondolja magát [!]". Sobieski királlyal kapcsolatos megjegyzéseket nemcsak korabeli levelek, követi jelentések tartalmaznak. Olyan írásokban is megörökítették Sobieski nevét, melyek a barokk kori irodalom egyik legjellemzőbb műfaját alkotják - a naplókban. Két naplóról szeretnék szól-