Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1988

1988. május 30.

12 Kémiai Intézet keretébe szerepeljen, hanem a műszer­­központ keretében nyerjen elhelyezést. Volt egy ja­vaslat hatásköri listára. Az csak javaslatokat tar­talmazott, nincs végleges határozat, hogy milyen hatáskörök, hová tartoznak. Mindkét kar nevében szó­lok, hogy szükséges és hasznos lenne, ha megbeszél­nénk ezeket a hatásköröket is tisztázni tudnánk. Köszönöm Dimény elvtárs megjegyzését, igaz, hogy a problémáink jóval nagyobbak, mint ami az Írásos anyagban szerepel. A megoldott problémák után újabb és újabb problémák merülnek fel. Jelentős eredményt mondhatunk azért el, annak ellenére, hogy még meg­oldandó problémák is vannak. Egyetértek, hogy más intézményekkel vegyük fel a kapcsolatot ezek az együttműködések kiterjedhetnek más felsőoktatási intézményekre is. Böjti elvtárs utalt a világbanki programra, akkor még ezt nem tudtuk, hogy milyen ál­lapotban van. Nagy reményeket füzünk ehhez. Komolyan kell venni a feladatokat, illetve a végrehajtást. A fél fokozat a másodállásu egyetemi doktoroknál van. A publikáció arányát fokozni kell, illetve a számát. A szegediekkel való együttműködést erősitjük, a to­vábbiakban részletesen és együtt kivánjuk kimunkálni az anyagainkat. Továbbra is kéri a Tanács tagjainak a jóindulatát, segitőkészségét, támogatását. Kérem a beszámoló elfogadását. Tamássy: Megkérdezem Gáborné elvtársnőt, van -e kiegészítés? Gáborné: A 3.old. ez egy kényszerű adat, nem jobb és nem rosz­szabb, mint általában az egyéb más felsőoktatási in­tézményekben szokott. Hangzott el olyan vélemény, hogy kicsi a lemorzsolódás. Ez eléggé nehéz kérdés. Végsősoron azt kell mondanom, hogy ezen hallgatók jelentős része újra visszakerül, mint levelező hall­gató. A színvonallal kapcsolatban, az egyetemen 13% a lemorzsolódás. Több észrevétel hangzott el a

Next

/
Thumbnails
Contents