Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1986
1986. október 27.
11 gondot okoz. A világbank az elmondott iparágakban kb 2-4-5 millió dollár technikai segélyt nyújt, illetve tud adni. Ezenkívül támogatni kívánja a diák, oktató, kutató cserét, különböző világtájakra, ezenkívül könyvek beszerzéséhez is hozzásegít, valamint a kísérleti üzem létrehozásában is segítséget nyújt. Úgy Ítélem meg, hogy ez kedvező látogatás volt. Végül bejelentem Rektor Elvtársnak, valamint az Egyetemi Tanácsnak, hogy ezt a koncepciót el lehet készíteni. A következő fordulónak a következő év februárjában kell megtörténnie, addig kell a koncepciónkat elkészíteni. Tamássy: Elvtársak, az elhangzott dolog tájékoztatás volt, a koncepció kimunkálásán már dolgoznak a kollégák. Géczi: Tisztelt Egyetemi Tanács! Egy kis írásos előterjesztést készítettünk, ezt mindenki meg is kapta. A témát nem az Egyebek közé kell sorolni, ez igen komoly téma. A diáksport uj elképzelését szeretné megvalósítani minden karon. Budapesten és a két főiskolai karon egyeztetésre került sor, ugyanúgy alakul a diáksport mindkét karon, mint nálunk. Lényeges, hogy az anyagiakból kismértékben részesedik a tömegsport. A diák- ifjúságnak a szabadidős tevékeny sége is részben meg van oldva ezzel a lehetőséggel. Az iskoláknak ezt a lépést meg kell tenni, illetve szervezni a diáksportot. Ez javaslat a diáksport megalakitá sára, ezzel nem kulturális célt, hanem társadalmi feladatot látunk el. Mindig az oktatást hozzuk előtérbe, a nevelés háttérbe szorul. Kérem az Egyetemi Tanácsot, hogy az előterjesztést fogadja el. Tamássy: Van -e kérdése az Egyetemi Tanács tagjainak ezzel kapcsolatosan?