Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1985

1985. december 5.

és a technológiai szaktanszékek oktatóira hárul nagy feladat, de a csere­­gyakorlatok vezetésébe be kell kapcsolódniuk az alap és alapozó tanszékek oktatóinak, valamint az Idegennyelvi Lektorátus tanárainak is. A fiatalabb /50 év alatti/ oktatók és tudományos kutatók 5 évenként 1-1 alkalommal kötelezhetők a külföldi cseregyakorlatos csoportok fogadására és a kiutazó csoportok kisérésére. A cseregyakorlat keretében lehetőleg először az ideérkező csoport gyakorla­tának vezetésére kapjon megbizást az oktató, a következő évben pedig vezesse a partner-intézményhez kiutazó csoportot. így személyesen is érdekelt az ide­érkező csoport tartalmas programjának kialakításában, mert a következő évben kiutazó csoportjával együtt várhatóan a hasonlóan jó színvonalú programban és fogadásban részesülhet. A jól végzett külföldi cseregyakorlatvezetés hivatalos elismerését az oktató­kutató minősítésében rögzíteni kell. A kari vezetés a jól végzett munkáért a cseregyakorlatban közreműködő oktatók és kutatók jutalmazására a tárgyév november 30-ig jutalmazási javaslatot készit. A devizamentes és ösztöndíjas külföldi kiutazásoknál is előnyben kell részesíteni a külföldi cseregyakorlatok vezetésében kiemelkedően jó munkát végzőket. A cseregyakorlaton résztvevő hallgatók joga és kötelessége. A szocialista or­szágokban gyakorlaton résztvevő magyar hallgatók a gyakorlat teljes időtarta­mára ösztöndíjat kapnak. A külföldön végzett üzemi gyakorlati munkájukért 1 heti mentesítést kapnak az üzemvezetői gyakorlat vagy a közhasznú munkagyakorlat alól. Hasonlóképpen a nyári cseregyakorlat időtartamára ösztöndijat és 1 hetes munka­­gyakorlati mentesítést kapnak a külföldi csoport itthon fogadó, illetve kisérő hallgatók is. A külföldi csoportot kisérő hallgatók kiválasztásánál fokozottan kell számítani a nyelvvizsgával rendelkező és a tanszéki szakfordítói munkaviszony kapcsán bérezésben részesülő hallgatókra. A külföldi gyakorlatokra jelentkező, de alapos, méltánylást érdemlő indok nélkül visszalépő hallgatói a befizetett utielőleget nem kaphatja vissza, sőt indokolt esetben a kari vezetés fegyelmi eljárást is indithat. Fegyelmi utón kell felelősségre vonni a külföldi gyakorlaton vétséget elkövető hallgatókat illetve azokat, akik a cseregyakorlatok sikerességét itthon vagy külföldön feyyel mezetlenséggel hátráltatják. A kiemelkedő teljesitményt nyújtó hallgatók viszont külön jutalomban is részesithetők. Számukra "Ezt láttam külföldön" ciinmel szakmai pályázat is kiirható és a sikeres pályamunka külön is dijazható. A pályázati felhívást a Dékáni Hivatal a tárgyév szeptember 30.-ig írja ki. A pályázat benyújtási határideje október 31.

Next

/
Thumbnails
Contents