Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1984

1984. november 6.

- 5 -Tv.104.$. A hallgatók, illetőleg közösségeik részére az itt megfogalmazott jogok kissé szűkösebbek, mint a jelenlegi jogszabályok által bizoftsitott KISZ jogosít­ványok és egyéb hallgatói testületek hatáskörébe utalt esetenként döntési jogok. Meg kellene fogalmazni a hall­gatói közösségeket illető, és az -e meghatározást nem minden esetben fedő KISZ szervezetek jogait és hatás­köreit. Tv,113.§./2/ után következő Vhr.24.§. megfogalmazza a felsőoktatási intézményekben dolgozó kutatók néhány jo­gát. A meghatározás azonban nem elég egyértelmű. Ugyanis a mondatnak az "e tekintetben" merev értelmezése azt jelentheti, hogy a kutató ha résztvesz az oktatásban tudományos kutatásainak eredményeit oktató munkájában felhasználhatja. Ezt eddig sem korlátozta semmi, ez a meghatározás nem jelent progressziót a korábbi gyakor­lathoz képest, bár a törvény tervezet mintha ezt a többletet is sugallná. Mérlegelni lehetne és meg is kellene fogalmazni azoknak az oktató munkában résztvevő kutatóknak ennél bővebb jogait /esetleg az oktatókkal azonos mértékű szabadság/ amelyek vonzóbbá tennék a va­lóban neves kutatók számára az oktató munkában való részvételt. Megfontolandó továbbá, hogy a törvény ter­vezet nem tartalmaz az előbb említetteken túl semmilyen meghatározást az egyetemi kutatói státusokra, holott korábban más jogszabályokban már szerepelt az egyetemen a kutató professzori státus. Tv. 118.$./5/ Az uj egyetemi doktori szabályzat meg­jelenésével összefüggésben többen méltánytalannak tart­ják a doktori cira "adományozását." Legyen ez valamennyi területen külön követelményrendszer teljesítése esetén megszerezhető. Tény, hogy a jogszabályok a két elmet meg­különböztetik, de ez a különbség csak a jogszabályban

Next

/
Thumbnails
Contents