Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1982
1982. május 20.
a hallgatói tanulmányi csoport, a KISZ alapszervezet, a kari KISZ vezetősége, a tárgy előadója és a tárgyért felelős tanszék vezetője indokoltnak tartja és támogatja. A Kar tanácsa 1982. május 12-i ülésén a tantervmódosításra tett javaslatot elfogadta. A javaslattal a KISZ Egyetemi Bizottsága egyetértett. Diményj A javaslatot vitára bocsátotta. Zámbót Elmondta, hogy a KISZ Bizottság a javaslattal egyetértett. Diményj A javaslatot szavazásra bocsátotta. / Az Egyetemi Tanács a javaslatot egyhangúlag elfogadta /. Diményj Kihirdette az Egyetemi Tanács 18/1981/82. sz* /V.20./ ET. számú határozatát, azzal, hogy az elfogadott javaslatokat egyszerre kell a MÉM-nek felterjeszteni. 3./ napirendi nontj Doktori ügyek. Diményj Pelkérte Dr.Karai János dékánt, hogy terjessze elő a Termesztési Kar javaslatait. Karait A következőkben ismertette a Termesztési Kar doktori cim adományozására vonatkozó javaslatát.-1982. március 8-a és 22-e között az alábbi személyek tettek a Termesztési Karon sikeres doktori szigorlati vizsgátt Tóth Bertalan summa cum laude Kerékné Vida Paula cum laude Csehi Rózsa summa cum laude Banainé Botos Mária summa cum laude Piliusné Nadabán Terézia eum laude Pintér Bálint cum laude