Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1982
1982. május 20.
- б A KISZ Bizottság két észrevételt tett!- a javasolt változatok közül a hallgatók választhass sanak. Ezzel a javaslattal egyetértünk, az előterjesztés is est tartalmazza, de a megvalósitás több problémát vethet fel. Előfordulhat pl., hogy évjáratonként a hallgatók ááltozá®^ nagyobb mértékű hullámzást eredményezhet, ez pedig a Lektorátust az okatatók terhelese szempontjából nehézségek elé állíthatjaj- a KISZ Bizottság javasolt egy másik változatot is, amely azonban eltér a MÉM és MM intézkedésétől, mert a rendeletnél jóval magasabb ossz óraszámot eredményezne. Általánosságban észrevételezte a KISZ Bizottság, hogy erre a tantervmódosításra az uj tantervi koncepciók kialakítása előtt kerül sor. Pélő, hogy ez az óraszámok összességét illetően hátrányosan érinti majd a hallgatókat, Helyes lenne az uj tantervek kidolgozásával egyidejűleg intézkedni az idegen nyelv és a testnevelés óraszáma ügyében is. Továbbra is vannak aggályai az előterjesztett javaslattal kapcsolatban. Nem helyes 2 nyelvet párhuzamosan oktatni. A Tartésitóipari Kar I-III. évfolyamait főiskola jellegűnek kellene tekinteni. A Lektorátus óraterhelése 100 f’-al fog növekedni. A veszprémi egye tani és а ШЕ az alsó szintet egyetemi jellegű képzésnek tekintik. Gaaztonyis A javaslatot többszöri egyeztetés előzte meg, azzal egyetért. Zárából Hangsúlyozta, hogy 2 nyelv egyszerre történő oktatása valamelyik nyelv rovására mehet, ismertette a KISZ Bizottság javaslatát, mely szerinti TARTÓSÍTÓIPARI KAR 1 2 3 4 5 6 félévben 7 8 9 10 I. változat orosz nyugati 3 3 3 2 3 2 4 ____4. 4 4 II▼változat orosz nyugati 3 3 1 \ ,4 2 III.változat orosz nyugati 4 4 4 4 4 4 4 4 Tóthi