Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1979
1979. május 28.
- 11 Dimény: Bejelentette, hogy a doktorrá aratásra az Ecetem. Tanács 1979. junius 29-i nyilvános ünnepi tanácsülésén kerül sor. Kérte az Egyetek Tanács hozzájárulását, hogy az ünnepélyes tanácsülés előtt 9.00 órakor az Egyetemi Tanács tartson rendkivüli tanácsülést, melyen újabb doktori ügyek tárgyalását és néhány személyi kérdést javasolt megtárgyalni. Az Egyetemi Tanács a javaslatot egyhangúlag elfogadta. ‘3. napirendi porit Dimény: Előterjesztette az Egyetemi Tanács 1979/80. tanévi üléster- vét, értékelte a tanács folyó évi munkáját. Javasolta az ülésterv alábbiak szerinti kiegészítését, illetve módosítását;- ünnepélyes tanévnyitó időpontja: 1979. szeptember 10. /hétfő/;- a szeptember 24-i ülés 2. napirendjét ki kell egészíteni a Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat módosításával. Ezt az előterjesztést tárgyalja meg az Oktatási és Nevelési Bizottság, valamint az Ifjúsági Bizottság is;- október 12-én ünnepélyes nyilvános tanácsülést tartunk, /levelező hallgatók ünnepélyes diplomaosztása és doktorrá avatás/;- a március 17-i ülésen a 2. napirendet és b^_ pontra kell bontani, a vezetők megbízására vonatkozó előterjesztés felelőse a Rektor. Dimény: Kérdés, hozzászólás nem volt. Az Egyetemi Tanács az előterjesztést a Rektor kiegészítésével elfogadta, és a 22/1978/79. V. 28. BT számú határozatot hozta.