Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1979
1979. március 12.
- 13 7.800 Ft/m2 ár helyett a változott árak szerint 11-12 ezer Ft/m -rel kell számolni. A feladatot elvégeztük -a tervezett UNIVÁZ szerkezet helyett a Kisérleti Üzemben létrehozott saját regiés brigád kivitelezésére számítottan hagyományos építkezésekkel az eredeti tervhez képest szerényebb, kisebb területtel, kevesebb helyiséggel átdolgoztuk. Az egyszerűsített beruházási program a főhatóságnál jóváhagyásra vár /1979. február 24. óta/.” Kérte az Egyetemi Tanácsot, hogy- az 1978. évi gazdálkodásról szóló Írásos beszámolót- melyet a Gazdasági Fejlesztési Bizottsággal előzetesen megtárgyaltak,- a határozati javaslatokat -melyből az 5-6 pont időközben született határozat alapján feleslegessé vált, valamint- a konkrét határozatok teljesítéséről szóban adott jelentését fogadja el. Köszönte az állami és társadalmi vezetés és az egyetemi dolgozók munkájukhoz adott segítségét, és kérte a továbbiakban is a támogatást. Dimény: Megkérdezte, hogy kinek van kérdése. Kérdéseket tett fel Filius, Bognómé, Almási elvtárs:- az egy hallgatóra jutó költség nagyarányú növekedése miből adódik,- a 2. számú melléklet számítási alapja egységes-e,- az anyagban szereplő átlag bérnövekedés túl nagynak tűnik,