Kertészeti Egyetem tanácsülései, 1978

1978. május 3.

- 2--?- 4 ­44/1977/1973. szánná határozat Az oktatás, kutatás tárgyi feltóteleinck eszközellátottságá­nak javítására pontosabbá kell tenni az Egyetem müszerbeszer zcsi tervét, mindenek előtt a nagyértékü állóeszközök beszór zését kell betervezni, amelyet a laboratórium kezelne. A MÉM által kiirt pályázati határidőre igényünket elő kell terjeszteni. 45/1977/1973. számú határozat Az 1973. évi kiemelt feladatok:- a Tartósitóipari Kar átköltöztetésének előkészítése a jóvá hagyott egyetemi Intézkedési terv alapján. Az Izabella utcából a három tanszék átköltöztetésének zök­kenőmentes lebonyolitása fontos feladat,- a tudománypolitikai irányelvek egyetemi megvalósításának elősegítése érdekében - a Szigetcsépen folyó kutatás - gyakorlati oktatás tárgyi feltételeinek fejlesztéséhez az épitési beruházások kiviteli terveinek elkészíttetése és a kivitelezés első szakaszának megvalósitása,- a. kollégiumi férőhelyek részbeni pütlására a Fehérvári úti és a Reitter Ferenc utcai diákotthonok bővitése, korszerü- sitése, valamint a Máramarosi úti kollégium elhelyezési 1c hetőségeinek javitása. 46/1977/1978. számú határozat Az Egyetemi Tanács köszönetét és elismerését fejezi ki az Egyetem Gazdasági Főigazgatósága Budapesti- és Kecskeméti Igazgatósága dolgozóinak, továbbá a Kísérleti Üzem dolgozó­inak a gazdálkodás területén kifejtett eredményes, színvona­las 1977. évi munkájukért.

Next

/
Thumbnails
Contents